Amikor kétségek gyötörnek és hited megrogy, jusson eszedbe: egy prosztó kis ősrobbanás elég lett volna a jazzszólamok létrejöttéhez? Rideg fizika lenne a szivárvány? Egy bizsergető hancúr pedig mindössze evolúciós késztetés? Ugyanmár! Ez a 10 legmegkérdőjelezhetetlenebb bizonyítékom, hogy Isten igenis létezik, csak legfeljebb néha azt mondja magában, hogy f*ck this sh*t:

1.       Az olasz gasztronómia mint olyan. Ha még az isteni Sophia Loren is azt állítja, hogy mindent a pasta-nak köszönhet, ki vagyok én, hogy megkérdőjelezzem

2.       Kutyák, kutyák, kutyák (vagy Brad Pitt Blöff-karaktere után szabadon: kuták)

3.       Ilyen lábas tálca ágyban reggelizéshez - fontosabb találmány, mint a kerék, de minimum vetekszik vele

4.       Az, hogy palackba lehet zárni emlékeket illat formájában (a gyengébbek kedvéért: parfüm, testpermet, magnóliás AmbiPur, kakaó)

5.       A LIDL és az ALDI non-food termékei, avagy amik felfedezése előtt nem tudtad, hogy sütipecsét és szilikonos talppárna nélkül lehet élni, de minek

6.       A mozgófilm, na meg az XXL-es, komiszkodásra csábító páros mozifotelek

7.       A mostoha körülmények közt is egyre fejlődő orvostudomány (itt értettem meg János atya egykori intelmét, miszerint teher alatt nő a pálma)

8.       Michele Ferrero munkássága

9.       Gerard Butler puszta létezése

10.   Az IKEA, és az, hogy még soha senkit nem nyelt el az IKEA labirintusa. Vagy de, csak eltussolták

A teljesség igénye nélkül persze, nem tagadva a hibridek létezését, és nem belekalkulálva az adott nap kihívásai generálta kérészéletű személyiség-torzulásokat. A femme fatal is lehet szökőévben egyszer átlagos, és a 90-es évek tinivígjátékai óta tudjuk, hogy a művészlélekből is lehet egy estére tyűha, de azért alapvetően kutyából nem lesz szalonna:

1.            A nagybetűs, férfit ledózerolós, reggelire önbizalom-hiányos pasikat fogyasztó, emlékezetbeégős halandónőkrémálma, ismertebb nevén a Végzet Asszonya. Különös ismertetőjegye: piros/bordó rúzs (sosem pink, oh mily prosztó), casual outfit fogalmának nem ismerete, lapos talpú cipőben hátraesés-érzés ezért azt mellőzés

2.            A slaposan is felfoghatatlanul magabiztos, közönségességében bájos trampli. Ismertetőjegyei: összepasszinthatatlan ruhaelemek összepasszintása, a lekopott körömlakkban Zambia térképének felismerése, lépteinek traktorhoz hasonlatos kecsessége, leszarom-attitűd tökélyre fejlesztése, szelektív hallás. Szuperképessége: pasik összeszedése a fentiek ellenére és a többi nő őszinte csodalatára (a f*szt, megdöbbenésére)

3.            A nagyszájú nagyasszonyt előadó, önbizalomhiányát foggal-körömmel palástoló, ezért sokszor ellenszenves csatakanca. A felszínes férfiegyed összetévesztheti a Végzet Asszonyával

4.            A csendes, Aspergeres balek, akiről mindig ki akartad deríteni, hogy alamuszi nyusziként lakkbőr szerkóban fenekeli-e el kéjbarlangjában azokat, akik rosszkisfiúk voltak

5.            A magát Kispál halott menyasszonyának képzelő wannabe életművész. Bocsika: artist. Ismertetőjegyei: három-négynapos fekete körömlakk, Loreal hajszínező (csakisa lila), sör, koncertek, fesztiválok minden mennyiségben és évszakban (kizárólag Orfű vagy Bánkitó jöhet szóba, a többi a kapitalizmus fertője), fű (fogyasztás és azon hesszelés)

6.            A szőrtelenítésről fennhangon diskuráló, minden tipikus női tünetet (havi 2 nap neszóljhozzámlefejellek + egy 0. napi dögöljmeg, gépjármű-analfabetizmus, nincsegyrongyomse-szindróma) produkáló, hibáit lezseren vállaló, fiúkkal folyton pajtizó Jenny from the block

7.            Az érkelődési körét a Tally Weijl-re (módosabb szponzor esetén valószínű-eredeti Michael Korsra) korlátozó körmös/pillás (a külseje és sokszor egyben a szakmája is), a Maslow-piramisban az önkiteljesedésig el nem jutó, boldogok-a-lelki-szegények típusú biodíszlet

8.            A makulátlan: tiptop, minden stimmel minden fronton, nincs bad hair day, nincs leevett blúz, lelépő pasi, otthoni megstoppolt mackó, elmaszálódó tusvonal, csontvázak a szekrényben

9.            A tudálékos mentenpofánvágom. Valószínűleg közösek az ősei a csatakancával (3. pont)

10.        És végül a semmilyen, aki az őrületbe kergeti a csak típusokban és rendszerekben gondolkodni tudó bloggert. Semmi kilengés, nulla tipikus viselkedési mintázat, zéró extremitás - az Isten óvjon tőlük. Meg a többi nőtől :D

Biztosan sok féltudományos listát olvastál már arról, hogy milyen megnyilvánulások esetén veheted biztosra, hogy nem csak egy kósza numera vagy a randipartnered számára. Na most ez egy fokkal, ha lehet, még tudománytalanabb, mégis ha ezeket tapasztalod, kezdheted összeállítani az esküvői menüt:

1.      Nem a kukában/kutyában landol a kaja. Sokéves együttélés után persze belefér egy "Baba, ezt most elbazilikáztad", de ha örömmel lesz a gasztrokísérleti nyulad, az magas fokú szerelemre (és balga, vak bizalomra) vall.
2.      Nem érzi rituális emberáldozatnak azt a filmet megnézni, amit te akarsz, és nem válogatott kínzásnak éli meg a hónapfordulók megünneplését, hanem ürügynek, hogy kreatívkodjon egyet. Tőled tanulta, aki lelkesen, és - a lényeg jön - csöndben asszisztál a Borsodi (Soproni?) Liga meccseihez.
3.      Kézcsók. Vannak persze elvetemült zsebrómeók, akik teátrális, de hamis mozdulatokkal cserkészik be mit sem sejtő áldozataikat, de az esetek 99%-ában ez a tisztelettel vegyes szeretet jele, aminél többet az ember lánya nem nagyon kívánhat.
4.      Ha a Pixar valamelyik (mindegyik) remekműve közben ezerrel hallatod az "Awww"-kat, vagy rajta kap, amint az unokahúgod szappanbuborék-fújójának működési mechanizmusát vizsgálod, nem az a reakciója, hogy milyen gyerekes vagy, hanem hogy gyerekes vagy, de pont ezt/ezt is imádja benned.
5.      Beavat. Múltba, érzésekbe, kételyekbe, a les szabályaiba, anyukája titkos húsleves-hozzávalójába.
6.      Noha Schumi a beceneve, visszafogottan vezet, ha te is az autóban ülsz, tehát a lenyűgözésednél előbbre való számára a biztonságod.
7.      Felajánlja, hogy lemond egy számára kedves programról a kedvedért, és mindezt nem drámai sóhajok közepette, mártírarccal teszi. Te persze ezt visszautasítod (szintén nem kivert kutya szemekkel, ugye?).
8.      Vissza a Pixar-hoz: ha megérinti egy jelenet, megengedi magának az elgyengülés luxusát ahelyett, hogy gyorsan lenyomna 15 fekvőt, hogy újra domináljon a szervezetében a tesztoszteron (röhögsz, de megtörtént eset).
9.      Nem úgy hivatkozik rád a haverok és a szülők előtt, hogy "egy lánnyal" (rosszabb esetben "csak egy haversráccal") volt előző este, hanem névvel illet, és elhinti, hogy lassan bemutatna. Szóljon az a nászinduló!
10.      És ha már nevek: becéz. Nem rikkantja el magát egy hivatalban, hogy "Nyuszimalaaac!", de a négy falon belül nem szólít az keresztneveden (egy vita hevében persze megengedett a teljes anyakönyvi név használata).

Mindezek ellenére elhagyott, és ugrott az előleg, amit kicsengettél az esküvői ruhádért? Bocs, egyvalamit kifelejtettem: ha az összes fenti egyszerre áll is fenn, még mindig közbeszólhat valami. Úgy hívják: az élet.

42 km, meg az apró. Az első maraton lefutója a célba érkezés után meghalt, de legalább teljesítette - én pont ugyanerre számítok, ugyanis én ezt nem tudom végigcsinálni, de végig fogom. Hogy miért vetemedik egy földi halandó (azaz nem élsportoló) ilyesmire úgy, hogy még ráadásul neki kell fizetnie azért, hogy – minimális túlzással – az arcába nevessen a halál? Én most ősszel készülök megtudni.

Egy kicsit az előzményekről: régóta vallom az anti-Churchill-i elveket, miszerint sport minden mennyiségben, és benne is volt a bakancslistám apró betűs részében, hogy egyszer majd lefutom a maratont, de a tavaly októberi sikerélményes félmaraton ültette el a fülemben a bogarat. Azt mondják, hogy a hosszútávfutás nem fáj, csak máshogy jó, és mivel én tényleg így éreztem 21 km után, úgy döntöttem belevágok. Májusban egy laza harmincassal melegítek egy tókerülő versenyen, és az lesz a - szó szerint - vízválasztó: ha utána össze tudom kanalazni magam, biztosan elindulok idén októberben. Ha nem... akkor is, csak akkor kevésbé leszek nyugodt :D

Sokat gondolkodtam már azon, hogy a futás vajon a menekülés szimbóluma? Mi magunk is tudjuk, hogy úgysem kerülhetjük el az elkerülhetetlent, de azért felhúzzuk a nyúlcipőt és megpróbáljuk? Ha így is van, legalább egyre fittebben rohanunk a gondok elől :) De tegyük fel, hogy nem kerget minket semmi nyomasztó, egyszerűen csak ezt a sportot választottuk: azt hiszem az a lényeg, hogy legyen valaki vagy valami, akiért vagy amiért futunk. A valaki lehetünk mi magunk, a valami pedig például egy embertelen méretű kézműves hamburger kólával (nem zéró!) lekísérve, amit kivételesen minden lelkiismeret-furdalás nélkül tüntethetünk el. Ja, a brownie-t kihagytam. Brownie is kell. Nem feltétlenül van szükség tehát bármiféle magasztos késztetésre, bár nekem lesz egy plusz motivációm: egy, a szívemhez közel álló szervezetet fogok támogatni ezzel az önkínzással – ha ők meg tudnak küzdeni genyóbbnál genyóbb betegségekkel, akkor nekem is kutya kötelességem túlélni ezt a bő negyvenest. Valószínűleg én is azt fogom érezni utána, amit mindenhonnan hallok: hogy ez egy belső maraton is egyben, a bennünk rejlő örök kétkedő legyőzése, úgyhogy nagyon várom, mit hoz majd ki belőlem. Még az is lehet, hogy rájövök közben: már nem a megoldandó problémák elől futok, hanem tartom velük a tempót, és a végén le is sprintelem őket.

Ami a bejáratott, minőségi futócipőn, az elhatározáson és az önjutalmazáson túl még szerintem fontos, az a dühös underground hiphop, meg-megszakítva egy jó Jacko-val és Highway to hell-lel. Sőt, a célba érkezéshez odapörgetek majd a Queen We are the champions-ához (vagy állapottól függően Majka Belehalokjához). Minden vagyok egyébként, csak spártai szupervumen nem: néha egy semmicske 8 km alatt háromszor értékelem újra az életemet, máskor pedig ki sem lehet imádkozni a francfogfutni-állapotból, úgyhogy szó nincs róla, hogy kisujjból kiráznám ezt a 42-t. Egyszerűen... akarom. Szebbnek érezném magam utána. Legyőzhetetlenebbnek. Faszacsajabbnak. És egy fél nap erejéig elhinném, hogy ha ez sikerült, akkor mégis az egyik nagy sportszer-gyártónak volt igaza (amelyik egyébként a lábbelijével sponzorálja a futásomat, bár nem tud róla): a lehetetlen csak egy szó, amivel dobálózunk.

             Jelentkezem majd október 8-án. Vagy 9-én, ha csak addigra támadnék fel hamvaimból :)

     Én alapvetően téli gyerek vagyok, abból a fajtából, aki augusztus végén már autentikus környezetben elfogyasztott gőzgombócról ábrándozik, de ez a takony idő minden, csak nem tél, úgyhogy akkor már inkább beállok a napelemmel működők kórusába, és én is követelem vissza a Balcsis időt. Főleg ezen klasszik életképek miatt:

1.            Még a legmegátalkodottabb zabkása-őrülteket is beszippantja a tocsogós lángos és a teljes(en normál) kiőrlésű palacsinta miliője, és úgy falják őket a természetben elő nem forduló színű jégkása mellé, mintha másnap kezdődne a ramadan

2.            Edzőterem légáteresztős edzőcuccban virítva? Ugyan, inkább egy kis röpi meg vízibicózás a jó-lesz-ez-még-a-szabadstrandra fürdőruhában (kicsit kinyúlt, kicsit kifakult, de a célnak megfelel)

3.            Mikrokörnyezetünk tudományos érvényű megfigyelése a strandon, avagy "Na, szívem, mi nem így fogjuk nevelni a gyerekeinket", pedig dehogynem; ugyanez vonatkozik a legény-és lánybúcsús gangekre - te is pont ugyanúgy fogsz gémóveres pólóban vagy tiarában parádézni (ha nagyon eldurvul a buli, mindkettőben)

4.            A sztárpszichológus új könyve versus csajmagazin csatában ezen a polyfoam-on most kivételesen az utóbbi győz

5.            A napraforgótáblás coverphoto, ami pont annyira kötelező, mint a Maldíf homokjába rajzolt ájlávjú

6.            Még a tihanyi visszhang is azt búgja: májsz bitteeeee

7.            A nagyszüleid veled egyidős Skodája a délibáb a 7-es úton - bármikor elcserélnél rá egy luxus felszereltségű városi terepjárót, mert az életérzés, az nem vehető meg pénzért

8.            Délutáni szundi a napernyő alatt, ami egy-egy, a hátadon landoló eltévedt strandlabda nélkül nem is lenne az igazi

9.            Az italtartós matrac low-cost változata - a mélyedésekből kibucskázó 3. Borsodi után megbánod, hogy nem invesztáltál az Aliexpress-es igaziba

10.        Tehát összegezve az a hasitasis-vattacukros-hűtőtáskás nosztalgia, ami nélkül nekünk a nyár nem lenne az igazi

Mert legalább tízféle csók létezik, de lehet, hogy inkább száz:

1.       A jólvannamégegyutolsót pedigmárrohadtulsietnemkellene detemégnyaggatsz

2.       Az eggyeltöbbvoltavodkaszóda kicsithevesresikeredett délelőttöseafogorvosom

3.       A nemiscsók haneminkábblehelletnyipuszi denemiskellmindignyelvezni

4.       A kisebesedtemaborostádtól deezmennyiveljobbmintababapopsi

5.       Az ügyetlenkedünkmég debelejövünkmajdmint kiskutyaazugatásba

6.       Azafajta amikorcsodahogynemcsiholtoktüzet csakúgypattognakaszikrák

7.       A rutinbólmegszokásból odasenézve vagyamirosszabbmásvalakitnézve

8.       A valamitkihisztiztem ésteberágtálutáni naaaabocsikacsók

9.       A nagyközönségnekszóló mivagyunkazálompár pedigfogalmuksincsmennyirenem

10.   A nagyönröhögős hogylehetszilyengyagya mindjártmegzabállak

+1: Azamiben bennevana világegyetemmindenhálája amiértelviselsz

Hogy kik ők? Mindjárt elkezdesz bólogatni, hidd el: akiknek, ha ballont veszel fel, a bőrdzsekis szettjüket irigyled, és ha lazában tolod, a ballonos megjelenésükkel vernek kenterbe; akiknek minden pasi szeretne akár csak pattanás lenni az arcukon - mert néha van nekik is, de valahogy rajtuk bájos kiegészítőként hat, nem egy poszt-pubertás förmedvényként. Akiket képtelen vagy összekócolni (pardon, de: azt hívják a magazinok szex utáni look-nak, és azt te nem tudod még luxustermékekkel sem reprodukálni); akiknek nem szalad fel a szem a harisnyájukon, akiken úgy áll és tart a rúzs ahogy a reklámban se. Akiknek nem keletkezik vízhólyag a lábukon egy magassarkútól (vagy lapostól, vagy csak úgy miértisneből), és akiknek nem kell Vanish-sel súrolniuk a ropogós fehér blúz hónalját, mert az övék nem sárgul be minden Rexona-ígéret ellenére (ők nem is izzadnak egyébként, legfejebb diszkréten gyöngyözik a homlokuk, az is csak 34 fok/91 %-os páratartalom felett). És nem verődik fel a világos nadrágjukra a sár, a világ egyértelmű játékszabályai ellenére sem.

                Már gunyorosan sorolod is magadban a neveket, nemde? Nem sokat ismersz, de azokat fitymálóan rávágod. Ami ironikus: simán megállapíthatod egy nem-badhairday pillanatban, hogy voltaképp fitosabb az orrod, sőt a szád is ívesebb arohattéletbe, de aztán minden óvintézkedés ellenére belelépsz az új körömcipőd sarkával két csatornarács közé, lejön a lazúr, nincs olyan színű filced hogy kijavítsd, ééés máris a helyükre kerültek a dolgok az univerzumban - azok a lányok az Olymposra, te vissza a Földre. Ahonnan felverődik a sár, ugye.

Nem keverendők össze egyébként a femme fatale-okkal, mert ott rafkósan felhasználható turbókellék lehet pl. a töltöttgalambság vagy a nevetőráncok, és ott még egy nem mérnöki precizitással meghúzott tusvonal is elmegy. Ők viszont sterilek és bekoszolhatatlanok. Ők, nincs mit tenni, nem halandóak. Nem akarsz velük egy légtérben lenni, mert elhomályosít a dicsfényük, és képtelen vagy megfejteni a titkukat. Ugyanannyit költhetsz magadra, akkor is csak egy gyenge replika leszel, mert ez nem pénz kérdése, nem is az igényességé vagy a higiéniáé - ez születéskori kiválasztottság. Vagy inkább a mi deficitünk?

Hangoztatják a férfiak, hogy szeretik a tökéletlen nőket, ad absurdum őket akarják csak igazán. Milyen érdekes, én még sosem láttam pasit kétségbe esetten kapálózni a hibátlanság mocsrában fulladozva, olyat viszont már igen, hogy 1. kicsim olyan sprőd a hajad (pedig a Gliss Kur belőlem oszt prémiumot cseszdmeg), 2. babám a fogaidra is jutott a rúzsból (6200 Ft-ot kóstált, a jó életbe), 3. nyuszi lepattogott a lakkod (nászúton van a körmösöm, amúgy meg te is tudsz mosogatni) és társaik.

Adódik tehát a kérdés: mi az ellenszerük? Mit tegyünk? Kérjük el az impregnálójuk receptjét? Kergessük ezt az ideált, mint kutya a farkát? Fortyogjunk tovább? Ne adj' Isten éljünk együtt velük és a tudattal, hogy sosem érhetünk fel hozzájuk? Na azt már nem! Elvégre hivatalból illik utálni őket. Egészen addig, amíg nem jön egy férfi, aki ügyet sem vet rájuk, ránk viszont annál inkább. És vesz nekünk egy pótharisnyát a Calzedoniában. Utópisztikusan hangzik, de been there, done that. És ez is csak azért jött most ki belőlem, mert gyászolom a pink magassarkúmat - tudjátok, azok a &@;€ mozgólépcső-rácsok.

Egy szubjektív lista arról, hogyan érezzük jobban (fordítás: kevésbé kicentrifugázottnak) magunkat a mindennapokban. Mindezt pakolással az arcomon gépelem:    

1.              Minőségi alvás, plusz délutáni szieszta. Hogy a magyar törvényhozás miért nem tart még a legalizálásánál (sőt ha rajtam múlna, kötelezővé tételénél), érthetetlen

2.              Szemüveg. Ápol és eltakar, plusz intellektuális külsőt kölcsönöz a kevésbé Marie Curie-s, inkább Kardashian-os napokon

3.              Napi több liter citromos-mentás víz e-bayes infúziós palackból, mert nem csak haszontalan cuccokat lehet onnan rendelni (bár kikérem magamnak, hogy a felfújható pálmafás matrac-pohártartómat bárki feleslegesnek titulálja)

4.              Körömágy-ápoló olaj. Lábkörmöket nem kihagyni, lábfetisisztáknak is kedvezni!

5.              Még több alvás. Ha nem volt meg az elég alvás, Photoshop, de csak módjával, a tér (és idő) meghajlítása nélkül

6.              Csillámos testápoló és testpermet, de sosem egyszerre, mert csillámpóni leszel (ismerek olyat, aki pedig csillámf*szláma)

7.              Színezett ajakbalzsam. Nem rúzs (annak a fele úgyis a fogakon landol), mégis ad egy kis csikabummot a megjelenésünknek

8.              Tengeri sós hajpermet, de csak az illata miatt, mert még nem jöttem rá a hatásmechanizmusára (valószínűleg nincs is neki olyanja – amennyiben van, várom a privát üzeneteket)

9.              Kéthetente arcpakolás, a fentlétéről nem megfeledkezés, ajtót a jóképű szomszédnak nem nyitás, utána a föld alá nem süllyedés

10.            És végül: egy ’Nyami!’-férfi jelenléte, mert ahogy azt a Jazz+Az is megmondta: a véredényeim mosatlanok nélküled :)

      A virtuális randiplatformokon négy-öt fotóból vagyunk kénytelenek eldönteni, hogy érdekel-e az illető, de ez nem probléma, hiszen mindenki egyedi és különleges. Hóógyne. Ehelyett szinte mindenkit (tisztelet az üdítően átlagos kivételnek) be tudna sorolni az egyszeri férfi Tinder felhasználó az alábbi csoportokba:

1.            A kacsacsőrű emlős - a kollagénkirálynő, aki a feltöltetéssel párhuzamosan elfelejtette a matematikában használt kacsacsőr jelentését, elvégre az ember nem kaphat meg mindent egyszerre. Pavlovi reflex lett nála, hogy ha objektív közelít, száj csücsörít

2.            A tükörszelfis - pedig biztosan ki tudná egy kis gyakorlással ügyeskedni a szögeket meg tükröződéseket. Vagy nem. És beficcen néha 1-1 tárgy, amit nem akart ő közszemlére tenni, de akárcsak a vasalós fiú (saját elnevezés: akinek a legutóbbi pamut kímélőprogram tartalma virít a háttérben), nem veszi észre

3.            A gymszelfis - makulátlan maszkban – mert ez már rég nem a diszkrét smink kategória – és az anabolikus szteroidok szelében szálló kiengedett hajjal (po)pózol

4.            A hót egyforma képekkel operáló - festeni nem lehetne ilyen egységes beállásokat, de persze irigylem, amiért tudja, melyik az előnyös profilja és testtartása

5.            A liftes szelfis - a szomszédok vajon nem furcsállták, hogy amikor órákkal később hazaértek, nem újra vele találkoztak a felvonóban, hanem még mindig, mert a földszint és a hatodik között ingázva próbálta ellőni a tökéletes felvételt?

6.            A vakolatos - reggel/az uszodában/a negyedik randin úgyis enélkül látja majd meg a férfi, ő pedig megsértődik a 'Letörölted az arcodat?' kérdésen - hozzátenném nem jogosan

7.            A kutyás - de nem ám az ölében, hanem az arcán Snapchat-miafranc formájában. Vagy ez csak nekem nem jön át, és a pasik megvesznek ezért a pajkosságért?

8.            A dekorebes - ott a segélykiáltás az állat kis pofiján, hogy necipejjéé mindenhováá léccii, de ő persze csakazértis. Mondjuk ha már ennyit kicsengetett érte, érthető, valamint legalább egyértelművé teszi, hogy jeles volt marketingből, hiszen kutyával és gyerekkel mindent el lehet adni

9.            Az egzotikus helyes - egy pálmafás fotó nem baj, még kettő sem, de ha ezzel van tele, akkor lehet, hogy eltévedt, és a puncs pont hu-n akart regelni, hogy bővüljön a paletta egy Cancunnal legalább

Jogomban áll tüntetni, alkoholt inni – akár ezt a kettőt kombinálhatom is, mert sajnos hülyeségeket is jogomban áll csinálni –, szoknyát hordani, és megválasztani a szülés módját. De hiába van jogunk valamihez, néha tudnunk kell nem élni vele – nálam ilyen az otthon szülés.

Én is szeretnék a szüléshez lágyan terjengő vaníliaillatot, gyertyákat (dorbézoljunk: vaníliás gyertyákat), búgó Norah Jones-t (akit nem ordítok túl), közben kellemes kinti 23 fokot, göndör hajú, tejeskávé bőrú fiúgyereket (de egy kedves magyar férfitól, mert szeretem a kihívásokat), hányinger- és koviubimentes várandósságot, hosszabb combokat és fogyókúrás Nutellát, de az élet nem kívánságműsor. Én is bízom benne, hogy minden problémamentes lesz. Semmi koraszülés, semmi köldökzsinór-tekeredés vagy szülőcsatornába beszorulás, csak az abba vetett hit, hogy a fájdalom ellenére életre szóló, felemelő élmény lesz a világra hozatal számomra - számára pedig traumamentes. Hiszek a gyerekcsínyekben, a desszert-has létezésében, a Neogranormon mindenhatóságában és egyébként az unikornisokban is, de hinni nem két tolófájás között kell.

                Nem adtam még életet kisbabának, sőt még csak olyan tevékenységeket sem nagyon folytatok, amik szülésbe torkollhatnának. Tiszteletben tartom mások felelősségteljes(nek gondolt) döntését, ismerem a statisztikákat, amik nem feltétlenül szólnak az otthon szülés ellen, és el sem tudom képzelni azt a borzalmat, amit azok éltek át, akiknek meghalt a gyermekük közben. Hovatovább mindenkit, aki orvos, bába vagy nővér nem szakembernek, hanem egyenesen varázslónak tartok, akik méltatlanul alulfizetettek. De. Vallom, hogy ha már ott tart az orvostudomány ahol, józan keretek között ki kell használni a lehetőségeit. Régebben, ha fájt a fejem, hidratáltam én, meg kávéztam meg nyakat masszíroztam meg aludtam (inkább hánykolódtam, amiből egy ponton maradt a ‘hány’) meg amit akarsz, de mostanában ezek helyett bekapok egy fél pirulát. Lehet, hogy a sok, szintén tudományos alapokon nyugvó természetes módszer másnak használ, de nekem az esetek 90 %-ában nem, és ha keménykedek, azzal csak annyit érek el, hogy fél nap mehet a kukába, az meg luxus. De itt csak egy fél elparazolt napról beszélünk, amit meg lehetett volna menteni, és ami... pótolható. A felelősség itt is, ott is az enyém, csak a tét más.

Szóval, amennyiben lehetőségem lesz rá, és a babám nem lesz egy drama queen, aki nem várja ki míg beérünk a kórházba, én igenis ott szeretnék szülni. Domestos szagban, pittyegő gépek között, vajúdó ágyszomszéddal és Norah Jones-t mellőzve, de a lehető legnagyobb biztonságban. A krach ott is beüthet, de azt valahogy meg tudnám bocsátani magamnak.