Hogy kik ők? Mindjárt elkezdesz bólogatni, hidd el: akiknek, ha ballont veszel fel, a bőrdzsekis szettjüket irigyled, és ha lazában tolod, a ballonos megjelenésükkel vernek kenterbe; akiknek minden pasi szeretne akár csak pattanás lenni az arcukon - mert néha van nekik is, de valahogy rajtuk bájos kiegészítőként hat, nem egy poszt-pubertás förmedvényként. Akiket képtelen vagy összekócolni (pardon, de: azt hívják a magazinok szex utáni look-nak, és azt te nem tudod még luxustermékekkel sem reprodukálni); akiknek nem szalad fel a szem a harisnyájukon, akiken úgy áll és tart a rúzs ahogy a reklámban se. Akiknek nem keletkezik vízhólyag a lábukon egy magassarkútól (vagy lapostól, vagy csak úgy miértisneből), és akiknek nem kell Vanish-sel súrolniuk a ropogós fehér blúz hónalját, mert az övék nem sárgul be minden Rexona-ígéret ellenére (ők nem is izzadnak egyébként, legfejebb diszkréten gyöngyözik a homlokuk, az is csak 34 fok/91 %-os páratartalom felett). És nem verődik fel a világos nadrágjukra a sár, a világ egyértelmű játékszabályai ellenére sem.
Már gunyorosan sorolod is magadban a neveket, nemde? Nem sokat ismersz, de azokat fitymálóan rávágod. Ami ironikus: simán megállapíthatod egy nem-badhairday pillanatban, hogy voltaképp fitosabb az orrod, sőt a szád is ívesebb arohattéletbe, de aztán minden óvintézkedés ellenére belelépsz az új körömcipőd sarkával két csatornarács közé, lejön a lazúr, nincs olyan színű filced hogy kijavítsd, ééés máris a helyükre kerültek a dolgok az univerzumban - azok a lányok az Olymposra, te vissza a Földre. Ahonnan felverődik a sár, ugye.
Nem keverendők össze egyébként a femme fatale-okkal, mert ott rafkósan felhasználható turbókellék lehet pl. a töltöttgalambság vagy a nevetőráncok, és ott még egy nem mérnöki precizitással meghúzott tusvonal is elmegy. Ők viszont sterilek és bekoszolhatatlanok. Ők, nincs mit tenni, nem halandóak. Nem akarsz velük egy légtérben lenni, mert elhomályosít a dicsfényük, és képtelen vagy megfejteni a titkukat. Ugyanannyit költhetsz magadra, akkor is csak egy gyenge replika leszel, mert ez nem pénz kérdése, nem is az igényességé vagy a higiéniáé - ez születéskori kiválasztottság. Vagy inkább a mi deficitünk?
Hangoztatják a férfiak, hogy szeretik a tökéletlen nőket, ad absurdum őket akarják csak igazán. Milyen érdekes, én még sosem láttam pasit kétségbe esetten kapálózni a hibátlanság mocsrában fulladozva, olyat viszont már igen, hogy 1. kicsim olyan sprőd a hajad (pedig a Gliss Kur belőlem oszt prémiumot cseszdmeg), 2. babám a fogaidra is jutott a rúzsból (6200 Ft-ot kóstált, a jó életbe), 3. nyuszi lepattogott a lakkod (nászúton van a körmösöm, amúgy meg te is tudsz mosogatni) és társaik.
Adódik tehát a kérdés: mi az ellenszerük? Mit tegyünk? Kérjük el az impregnálójuk receptjét? Kergessük ezt az ideált, mint kutya a farkát? Fortyogjunk tovább? Ne adj' Isten éljünk együtt velük és a tudattal, hogy sosem érhetünk fel hozzájuk? Na azt már nem! Elvégre hivatalból illik utálni őket. Egészen addig, amíg nem jön egy férfi, aki ügyet sem vet rájuk, ránk viszont annál inkább. És vesz nekünk egy pótharisnyát a Calzedoniában. Utópisztikusan hangzik, de been there, done that. És ez is csak azért jött most ki belőlem, mert gyászolom a pink magassarkúmat - tudjátok, azok a &@;€ mozgólépcső-rácsok.
