A minap hallottam, hogy Magyarországon többszáz focista havi apanázsa éri el vagy szárnyalja túl a 3 milliót - a 'túl' ennek a kétszeresét is jelentheti. Egy rezidensé ennek a huszada. Adok időt a feldolgozásra, míg a zsebemben kinyíló bicskát visszacsukom. Emiatt a játékos szégyellje magát? A szövetség? A fanatikus szurkoló? A rendszer? Viktor? Nem állítom hogy tudom. Az orvosok munkáját nem lehet megfizetni, de azért próbáljuk már meg légyszi - ha másért nem, hát azért, hogy motiváltan kezeljék ezeket az erősen Aranylabda-várományos labdarúgókat amikor lesérülnek. Még néha én is pironkodom, hogy versenyképesebb a fizetésem mint egy kezdő idegsebésznek, ha pedig belegondolok abba, hogy az ápolónő, aki a nagyszüleimet ágytálazta éhbérért tette ezt, szabályosan elsüllyednék. És csak két szakmát ragadtam ki a sok alulértékeltből - kezdesz már fészkelődni a Porsche ülésén, te csodacsatár?
Igen, volt egyszer egy Aranycsapat meg hathárom meg anyámkínja, de mondd utánam: e-l-m-ú-l-t! Anno én is plusz pontot kaptam a matekdogára ha fel tudtam sorolni a tagjait, ismertessék is meg még a Z-generációt is a dicső korral, de a foci inflálódott, és mások lettek a sikersportok (többes szám!) - amiknek a művelői penészes zuhanyzókban mossák le magukról azt az izzadságot, amit szerintem nagyítóval kellene keresni a futballistáink homlokán. Mert nekem személy szerint BL-legjobbtizenhat helyett annyi kellene csak, hogy lássam a verejtéket (bár 3+ milláért igazából a vért is), és akkor pl. azt, hogy felülreprezentáltak a szellemi kihívással küzdők a köreikben, boldogan lesz*rnám. Értem én a fociimádat pszichológiáját - azonosulás, tesztoszteronlöket, együvé tartozás érzése stb., írtam is egy egyetemi dolgozatot a szurkolói szokásokról és nincs is különösebb bajom egy EB-csoportgyőzelem utáni körútblokáddal, de szerintem ezzel párhuzamosan kutya kötelességünk lenne a mézescsupor közelébe engedni a prosperáló sportágakat is. Meg az oktatást, meg...
De nem kezdek el stadionozni, mert nem erre szeretném kihegyezni ezt az írást, hanem a görcsös múltbanélés szimptómájára és arra, hogy a magyar futballnak, mondjuk ki, mentelmi joga van, ami szerintem nem jogos. Olyasmit érzek ezzel kapcsolatban, mint amikor meglátom a tornász Berki Krisztián Facebook-oldalán, hogy feltüntette zárójelben a hivatását, pedig inkább a másik Berki írhatná oda, hogy 'A pondró', de legalábbis, hogy tárgyilagosak legyünk azt, hogy 'A megélhetési celeb'. Átjött a párhuzam, ugye?
Csak olyan piszlicsáré különbségek vannak a külföldi játékosok és a hazaiak között mint az, hogy a magyar kólára (nem Pepsi, nem Coca, koka) költi a prémiumát, míg Iniesta rákkutatásra. De még ez sem akkora baj, mint az, hogy a mieink nem ismerik fel: ők is felelősek azért, hogy egy mai hétéves szerint a wax és a tetkó ugyanolyan elengedhetetlen kelléke a labdarúgó-létnek, mint a villámgyors óláb, és hogy egy asszociációs játékban a B-közép szóhoz a vízágyút és a gyurcsánytakaroggyot köti a mai húszas-harmincas korosztály. Ha már minden 2. magyar kisfiú focista akar lenni amikor felnő, akkor ne a séróról ismerjük fel a játékost hanem az esernyőcseléről, tisztítsuk meg a "Hajrá Magyarok!" rigmust a politikától, és tényleg legyen mennyei az a megyei. Ugyanis én is szívesen kivinném majd a fiamat egy jó kis meccsre - és semmi kedvem Manchesterig menni érte!
