The but(t) girl

Szeretem a focit

2017. szeptember 19. - The but(t) girl

A minap hallottam, hogy Magyarországon többszáz focista havi apanázsa éri el vagy szárnyalja túl a 3 milliót - a 'túl' ennek a kétszeresét is jelentheti. Egy rezidensé ennek a huszada. Adok időt a feldolgozásra, míg a zsebemben kinyíló bicskát visszacsukom. Emiatt a játékos szégyellje magát? A szövetség? A fanatikus szurkoló? A rendszer? Viktor? Nem állítom hogy tudom. Az orvosok munkáját nem lehet megfizetni, de azért próbáljuk már meg légyszi - ha másért nem, hát azért, hogy motiváltan kezeljék ezeket az erősen Aranylabda-várományos labdarúgókat amikor lesérülnek. Még néha én is pironkodom, hogy versenyképesebb a fizetésem mint egy kezdő idegsebésznek, ha pedig belegondolok abba, hogy az ápolónő, aki a nagyszüleimet ágytálazta éhbérért tette ezt, szabályosan elsüllyednék. És csak két szakmát ragadtam ki a sok alulértékeltből - kezdesz már fészkelődni a Porsche ülésén, te csodacsatár?

Igen, volt egyszer egy Aranycsapat meg hathárom meg anyámkínja, de mondd utánam: e-l-m-ú-l-t! Anno én is plusz pontot kaptam a matekdogára ha fel tudtam sorolni a tagjait, ismertessék is meg még a Z-generációt is a dicső korral, de a foci inflálódott, és mások lettek a sikersportok (többes szám!) - amiknek a művelői penészes zuhanyzókban mossák le magukról azt az izzadságot, amit szerintem nagyítóval kellene keresni a futballistáink homlokán. Mert nekem személy szerint BL-legjobbtizenhat helyett annyi kellene csak, hogy lássam a verejtéket (bár 3+ milláért igazából a vért is), és akkor pl. azt, hogy felülreprezentáltak a szellemi kihívással küzdők a köreikben, boldogan lesz*rnám. Értem én a fociimádat pszichológiáját - azonosulás, tesztoszteronlöket, együvé tartozás érzése stb., írtam is egy egyetemi dolgozatot a szurkolói szokásokról és nincs is különösebb bajom egy EB-csoportgyőzelem utáni körútblokáddal, de szerintem ezzel párhuzamosan kutya kötelességünk lenne a mézescsupor közelébe engedni a prosperáló sportágakat is. Meg az oktatást, meg...

De nem kezdek el stadionozni, mert nem erre szeretném kihegyezni ezt az írást, hanem a görcsös múltbanélés szimptómájára és arra, hogy a magyar futballnak, mondjuk ki, mentelmi joga van, ami szerintem nem jogos. Olyasmit érzek ezzel kapcsolatban, mint amikor meglátom a tornász Berki Krisztián Facebook-oldalán, hogy feltüntette zárójelben a hivatását, pedig inkább a másik Berki írhatná oda, hogy 'A pondró', de legalábbis, hogy tárgyilagosak legyünk azt, hogy 'A megélhetési celeb'. Átjött a párhuzam, ugye?

Csak olyan piszlicsáré különbségek vannak a külföldi játékosok és a hazaiak között mint az, hogy a magyar kólára (nem Pepsi, nem Coca, koka) költi a prémiumát, míg Iniesta rákkutatásra. De még ez sem akkora baj, mint az, hogy a mieink nem ismerik fel: ők is felelősek azért, hogy egy mai hétéves szerint a wax és a tetkó ugyanolyan elengedhetetlen kelléke a labdarúgó-létnek, mint a villámgyors óláb, és hogy egy asszociációs játékban a B-közép szóhoz a vízágyút és a gyurcsánytakaroggyot köti a mai húszas-harmincas korosztály. Ha már minden 2. magyar kisfiú focista akar lenni amikor felnő, akkor ne a séróról ismerjük fel a játékost hanem az esernyőcseléről, tisztítsuk meg a "Hajrá Magyarok!" rigmust a politikától, és tényleg legyen mennyei az a megyei. Ugyanis én is szívesen kivinném majd a fiamat egy jó kis meccsre - és semmi kedvem Manchesterig menni érte!

A bejegyzés trackback címe:

https://thebuttgirl.blog.hu/api/trackback/id/tr8012877934

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

VaradiJanos 2017.09.19. 18:06:50

Igazán példát vehetnének a portugál rezidensekről akik pont annyit keresnek mint a focisták

2017.09.19. 18:08:16

És akkor nézd meg, hogy mennyit keres egy tanár!
Megjegyzem, a rezidensekkel azért van egy kis gond: ahányat ismertem, az finoman szólva egyik sem volt orvosnak való, max. doktornak. (értsd: szakmailag lehet, hogy rendben vannak, de emberileg nullák a beteggel)

Józsi01 2017.09.19. 18:42:47

Pontosan az uSSa-ban, anglisztánba és germanisztánban is pont annyit keres egy tanár, orvos rezidens mint egy focista. Ja bocs mégsem. Hisz egy átlag focista majd a 100X-t kapja. Akkor most azok is kurvaorbanisztánok???

chrisred 2017.09.19. 18:46:19

@Józsi01: Csak ott a focista ki is termeli a munkáltatójának azt a pénzt profitostól.

2017.09.19. 18:51:11

@Józsi01: Dehogy, ezt azt jelenti, hogy te kurva ostoba vagy, és még reklámozod is. Kérdésem: focista orbánista tolvaj-e vagy?

2017.09.19. 18:54:33

"Igen, volt egyszer egy Aranycsapat meg hathárom meg anyámkínja, de mondd utánam: e-l-m-ú-l-t!"

Ja, meghaltak. Különben nem volt aranycsapat, csak ezüst. A hathárom meg bunda volt, mert a britek már akkor is totóztak, tipmikszeltek. Hadd ne bővítsem, aki magyar érti.

2017.09.19. 18:58:09

@hullajelölt88: "'a rezidensekkel azért van egy kis gond: ahányat ismertem, az finoman szólva egyik sem volt orvosnak való"

Érdekes, én meg ahány focistát ismertem, beleértve Orbán elvtárs csodacsatárt is, egyik sem volt focistának való, csak hogy az emelesznek is meg kellett élnie valamiből. Maradt a klasszikus megoldás: mezt húztak egy csomó falábúra.

2017.09.19. 19:01:18

Na, a fideszes majmoknak elakadt a szava. Most nem tudják, hogy a lopást tagadják-e vagy a magyar falábú tehetséget: talán Haboni elvtárs tud valami jó ötletet a buta trolloknak (ugyanis közben (frankel)finkelstein megdöglött.

VaradiJanos 2017.09.19. 19:29:15

@Tarlós elvtárs kutyaszaros városa: persze hogy bunda volt , hülyesutyi puskás pont olyan törpe volt és pocakmutyis mint a csuti, hogy gyozhetne egy ilyen a demokjata angolok ellen, bár most csalódottam velük amiért brexiteltek pont most amikor merkel neg kell harcoljon a fasisztoid orbánokkal

VaradiJanos 2017.09.19. 19:31:45

@Tarlós elvtárs kutyaszaros városa: "ugyanis közben (frankel)finkelstein megdöglött"
Nagyon helyesen beszélsz tesó mer te legalább nem monc okyan inhumánus dolgokat mint orr bán amikor aszondta elpusztultak az áldozatok a nyújork toronyban, érted emberre az a mocsok náci

BiG74 Bodri 2017.09.19. 20:30:57

@Józsi01:
Te gondold már át, hogy mekkora hülyeségeket beszélsz.

2017.09.19. 20:42:37

@Tarlós elvtárs kutyaszaros városa: és ez hogy jön ide? Mondtam én, hogy emberszámba veszem a focistákat? Milliószor leírtam: szerintem az _ÖSSZES_ ú.n. profi sportot be kellene tiltani. Aki szereti, csinálja hobbiból, de az, hogy ilyen hihetetlen összegeket vágnak zsebre gyakorlatilag a semmiért ezek az élősködők... Mert mivel van előbbre a világ attól, hogy a csürhe több gólt rúg a másik csürhének vagy hogy több kosarat dob, netán egyik izomagyú le tudja verni a másikat a ringben? Többségükből csak a járulékos károk vannak: pl. a drukker csőcselék, ami miatt rendszeresen óriási rendőri készültség kell a nagyobb meccsekhez...

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.09.19. 21:07:25

@hullajelölt88:

"az _ÖSSZES_ ú.n. profi sportot be kellene tiltani"

Ez azért túlzás, elég lenne min. 10 és max. 25 év börtön terhe mellett megtiltani, hogy közvetlenül vagy közvetve állami pénzeket kapjanak ezek a sportágak. Tehát ne épüljön állami pénzből stadion vagy sportuszoda (a nagyközönségnek inkább épüljenek uszodák), ne kapjanak pénzt sem az államtól, sem állami (rész)tulajdonban álló cégektől, állami cégek ne hirdethessenek ilyen sportrendezvényeken (hiszen ez a bújtatott támogatás eszköze). Ugyanígy az ilyen cégek ne szponzorálhassanak ilyen sportolókat.

A futball showbiznisz. Amelyik csapat nem él meg a szurkolóiból, az zárja be a boltot.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2017.09.19. 21:38:25

Na, ez így khurvára rendben volt, mondhatnám, hogy plusz 3524565...Pedig foDballhomár vagyok.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2017.09.19. 21:44:43

@Kovacs Nocraft Jozsefne: ez a másik egyetértős...
Egy indiszkrét kérdés, remélem nem haragszol meg.Van egy másik hasonló nikk, a Valamilyen Aircraft Ferencné. Szóval a kérdés, hogy ti ilyen technokrata nénikék vagytok? :D
Hogy a jó istenbe születik meg egy ilyen név? :D

gurigapapa 2017.09.20. 05:47:35

"A minap hallottam, hogy Magyarországon többszáz focista havi apanázsa éri el vagy szárnyalja túl a 3 milliót - a 'túl' ennek a kétszeresét is jelentheti."

Rosszul hallottad. Vannak "sztárjátékosok", akiknek valóban meghaladja a fizetése a havi 3 milliót, de a focisták zöme havi 1 millió körül vagy az alatt keres.

VaradiJanos 2017.09.20. 06:00:05

Szerintem el kéne veni a sok fizetést a hüje társadalmilag haszontalan sportoloktok és odaadni a marketinkmenedzsereknek és sztájlisztoknak és genderkutatóknak és bankiportfolioszupervájzoroknak és telefonkagylotisztitoknak és persze a mozgalmároknak

2017.09.20. 06:42:11

@VaradiJanos: igazi focibuzi... meséld már el, a társadalomnak mi haszna van a profinak csúfolt sportból? (Említhetném még a hihetetlen pénzeket kereső többi cirkuszi bohócot is, úgymint celebek, színészek, zenészek és egyéb léhűtők, de azok rajongói valamivel kevesebb kárt okoznak, mint a csürhétek)

2017.09.20. 06:45:32

@Kovacs Nocraft Jozsefne: itt nem csak a közpénzekről van szó. Tökmindegy, milyen forrásból származik ezen élősködők fizetése, mindenképp felháborító, hogy mekkora összeget tesznek zsebre a semmiért, miközben azok, akik valóban a társadalomért güriznek, szép lassan éhenhalnak (sokan nem csak képletesen, ahogy haladunk)

anyo05 2017.09.20. 06:53:37

Mert több a rezidens, mint a jó focista!!!!!!!! Odaki is ez a helyzet, talán még jobban is!!!!!!

midnight coder 2017.09.20. 07:02:27

@VaradiJanos: Alapvetően nem azzal van a baj, hogy egy szórakoztatóipari szakmunkás sokat keres, a baj ott van, ha a szórakoztatóipart közpénzből üzemeltetik. Ezt is lehet, de akkor én kérnék Orbán bácsitól inkább egy HTC Vive-t és a hozzá tartozó gamer PC-t, mert hogy én utálom a focit, viszont szeretek játszani a gépen.

A dokik pénze pedig a jelenlegi egészségügyi rendszer miatt ilyen, amihez a szocializmus bukása óta senki nem mer hozzányúlni. Nem, Gyurcsányék ilyen irányú kísérletei sem az intézményi rendszert akarták megreformálni, csak a biztosítókat akarták privatizélni, némi plusz zsetont szerezve így a haveroknak, de ez sem jött össze szegénykéimnek, ki is ugrott a csalódott szadesz a koalícióból. És amúgy a magasabb pozícióban lévő dokiknak annyira azért nem rossz ez a rendszer: ha mellette csinál egy magánpraxist is, úgy hogy az idő, munka és költségigényesebb dolgokat az állami egészségügyben oldja meg, de a kassza a magánrendelőben van, akkor kb. a bőre alatt is pénz van. Más kérdés, hogy ez a rendszer a fiatalabb vagy magánpraxist nem nyitó dokiknak, illetve a többi egészségügyi dolgozónak viszont szívás.

VaradiJanos 2017.09.20. 07:07:18

@hullajelölt88: igazad van, én is rühelem a futbalt meg a többi ilyen mozgásos dolgot is mint te. Meg akiket irtal azokat is utálom nemcsak a sportolokat mer ezek mind azér vannak csak hogy frusztrálòdják szegény fiukat és lányokat akik nem jók semiben vagy bénák vagy tökök vagy buták vagy göthösek de persze erről mindig a mások tehetnek

VaradiJanos 2017.09.20. 07:10:25

@midnight coder: igazad van, de nem jó veled beszélgetni mer hiányzik belőled az érzelem meg a hév és nem tucc ojan okossan érvelni mint a 88

Kristóf Szentesy 2017.09.20. 08:11:48

A közfoglalkoztatási bér éppen megfelő díjazás lenne a sok falábúnak.

2017.09.20. 08:20:02

@VaradiJanos: tudod faszfej, meg kéne tanulnod magyarul... funkcionális analfabétának lenni már nem divat.

2017.09.20. 08:21:31

@midnight coder: de milyen jó is most, hogy a haverjaid fosztogatnak, te ganajtúró...

chrisred 2017.09.20. 08:35:42

@hullajelölt88: Közvetlenül nem szólhat bele senki, hogy más a saját vagyonából mire költ. Egyetlen mód van, megakadályozni, hogy ilyen vagyonkoncentrációk kialakuljanak.

ulpius66 2017.09.20. 08:43:35

MÉRT KERES EGY HOLLAND FOCISTA EZERSZER ANNYIT, MINT EGY HOLLAND REZIDENS?

Pedig azok a mocskos buzi csigazabálók még a foci EB-re sem jutottak ki!!!

2017.09.20. 08:57:05

@chrisred: nem véletlenül emlegettem betiltást. Ezzel az erővel a narkót is legalizálhatnák.

chrisred 2017.09.20. 09:10:33

@hullajelölt88: Vagy az alkoholt és a dohányzást is betilthatnák.

2017.09.20. 09:41:31

Annyit keresnek, amennyi pénzt hoznak. A rezidens semennyit, a foci pedig sokat. Utóbbiról pedig jobb helyeken a szurkolók tehetnek, nálunk inkább a kormányzó párt.

bigdata 2017.09.20. 09:43:40

Emberek, valaki csípjen meg, visszatért a tervgazdálkodás?!

Akkor csak óvatosan az elégedetlenkedéssel, a falnak is füle van!

ulpius66 2017.09.20. 09:44:15

Pl. Mi ér Neymarban 222 millió eurót, azaz 70 milliárd forintot? (mondjuk öt évre írt alá....)

A magyar labdarúgásban összességében nincs ennyi pénz éves szinten.......
(Naymar többe kerül, mint a magyar stadion építések összesen....)

chrisred 2017.09.20. 09:50:52

@ulpius66: Kérdezd meg a katari uralkodóház tagjait, akik gyakorlatilag Neymar zsebébe dugták ezt az összeget, hogy kivásárolhassa magát a Barcelonától.

chrisred 2017.09.20. 09:51:53

@abcd1234: Mennyi pénzt hoznak a magyar labdarúgók?

ulpius66 2017.09.20. 10:01:23

@chrisred: Azt hiszem a tavalyi EB szereplésért mintegy négymilliárd forintot utalt át az UEFA....

chrisred 2017.09.20. 10:09:19

@ulpius66: Német edzői stábbal, külföldön játszó futballistákkal.

ulpius66 2017.09.20. 10:16:25

@chrisred: Szerinted csinálnak valamit jól is a magyar focisták? Egyáltalán van valami magyar siker is a fociban? ... vagy marad a "jó ballibsi álláspont" ebben is, HOGY ITTEN MINDEN SZAR, BEZZEG A KÜLFÖLD!!!

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.09.20. 10:17:05

@geegee:

"Van egy másik hasonló nikk, a Valamilyen Aircraft Ferencné."

Az Aircraft Ferencnét nem ismerem, de biztos az én nickemre válaszul választotta ezt.

"a kérdés, hogy ti ilyen technokrata nénikék vagytok? :D"

Csak a magam nevében beszélhetek. Én bölcsészként végeztem, de alapvetően mindig is műszaki érdeklődésű voltam, és a fordítás, tolmácsolás mellett kisebb cégeknek szoktam készíteni mikroproceszoros gépvezérléseket és egyéb elektronikákat. Talán magamból indulok ki, de nem árt, ha egy humán végzettségű embernek is van némi lövése a természettudományokhoz és a műszaki dolgokhoz.

chrisred 2017.09.20. 10:29:49

@ulpius66: Pontosan annyi jót csinálnak, hogy a magyar klubfutball Európában 55 országból a 35. helyen áll az eredmények alapján. Amúgy lakosságszám szerint Magyarország a 17. Európában.

Dorinda41 2017.09.20. 10:32:56

@ulpius66: Mert Neymart akarja látni sok tízezer ember focizni. Ezért hajlandók nagyon, nagyon sokat fizetni. Alkalomadtán 420 eurót is kifzetni (ez egy egyszerű ülés valahol a lelátón, nem VIP páholy). Mondj egy magyar focistát, akire ennyi pénzért bárki is kiváncsi. Majd ha lesz ilyen, akkor azért is ki fognak fizetni 70 milliárdot. Addig viszont marad az 500 néző/meccs, 500.-Ft-os jegyekért.

ben2 2017.09.20. 10:41:42

@hullajelölt88:

A logikád szerint be kellene záratni az államilag finanszírozott filozófia, tibetológia, filmesztétika, stb. szakokat is mert nem sokkal több hasznot hoznak a társadalomnak, mint az élsportolók.
Ezért nem érdemes a politikai indulatoktól vezérelt primitív demagógiába belemenni.

chrisred 2017.09.20. 10:48:15

@ben2: Ne is támogasson az állam tibetológiára vagy filozófiára szakosodott gazdasági társaságokat a versenyszférában, ne építsen nekik Makovecz által tervezett sztúpákat közpénzből, és ne vásárolja meg szintén közpénzből az általuk tartott filozófiai szemináriumok sugárzási jogát többszörös piaci áron.

2017.09.20. 11:06:08

Kimaradt az az alapvető probléma, hogy semmi gond nem lenne a csillagászati keresetekkel, ha a profi csapat kitermelné. Hozzák itt a fideszes szarháziak a hasonlatokat, hogy a focisták más országokban is többet keresnek a rezidenseknél, csak azt nem teszik hozzá, hogy ott ki is termelik. Itt meg szimplán az én adómat adják oda zseléshajú hülyegyerekeknek.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.09.20. 11:10:12

@hullajelölt88:

"Tökmindegy, milyen forrásból származik ezen élősködők fizetése, mindenképp felháborító, hogy mekkora összeget tesznek zsebre a semmiért"

Igazad van, de én úgy látom, a közpénzcsapok elzárásával ez a probléma nagyrészt megszűnik.

2017.09.20. 11:16:03

@ben2: egy minden kultúrát nélkülöző, focibuzi majomnak magyarázzam, hogy a kultúra érték, ami kedvenc "sportodról" nem mondható el?

2017.09.20. 11:16:58

@Kovacs Nocraft Jozsefne: én globális problémáról beszélek, nem az itthoni maffiagazdálkodásról.

konrada 2017.09.20. 11:30:53

...ne álljunk meg a falábúaknál!
Miért keres többet magyar színész, énekes, és egyéb csepürágó (nem beszélve azokról, akik más nem rezidensi munkát végez, legyen az szobrász, író, stb...)????

Hát ki érti ezt???!

(Mondjuk én igen, de én nem is vagyok but(a) lány...;))

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.09.20. 11:36:01

@hullajelölt88:

Az kicsit más. Bár jómagam nem sokra tartom a futballt, azt kell mondanom, hogy azt a tőkést, aki a focira akarja elszórni a saját pénzét, nem lehet egy szabad országban megakadályozni ebben. Max. annyit lehetne megtenni, hogy az állam keményen megadóztatja a focira és egyéb haszontalan teljesítmény- és látványsportokra fordított pénzeket. Pl. minden profi sportra költött magánpénz után a tőkés azonos összegben legyen köteles a nagyközönség számára uszodákat/tornatermeket építtetni vagy fenntartani. Csakhogy ebből forradalmak robbannának ki, mert ugye panem et circenses.

Egy normális embernek be kellene látnia, hogy a tömegsport támogatása sokkal értelmesebb dolog - ezen azt értem, hogy legyenek ingyenesen látogatható tornatermek minden településen lakosságarányosan. Természetesen lehessen focizni is, de kizárólag a játék öröméért, nem pénzért. És nem stadionokban, hanem grundokon, falusi focipályákon, a napi rendes munkaidő után.

citrix 2017.09.20. 11:38:26

Meg kell(ene) érteni: a Kedves Vezető hobbija a foci, így az minden közpénzt megér. Akár rakétákra is költhetné, gyönyörködne a kilövésekben mint a másik Kedves Vezető. Az is hasonlóan racionális emberke..

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.09.20. 11:53:56

@citrix:

Mennyivel jobb volt akkor, amikor a gazdáid voltak hatalmon: ők simán ellopták azt a pénzt, amit Orbán a focira herdál el.

citrix 2017.09.20. 12:17:56

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Nehéz a fejed nagyon mint a Kedves Vezetőnek. Gazdád az neked van, lojálisan meg is szolgálod ahogy azt elvárja.

2017.09.20. 12:25:33

@anyo05: igazad van, ez a megoldás: kevesebb orvos (rezidens) kell

2017.09.20. 12:32:33

@chrisred: "Csak ott a focista ki is termeli a munkáltatójának azt a pénzt profitostól"
Hogy mondhatsz ekkora faszságot? Bakker, tényleg ennyire idióta vagy?
A focista lófaszt se termel ki. Be kell hajtani a csapatokon a stadionok árát és majd utána megnézzük, hogy mekkora a megtérülés. Közpénzből épült infrastruktúrával könnyű boldogulni.

Kívánom neked, hogy focisták gyógyítsák a rákodat!

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.09.20. 13:32:13

@citrix:

Köszönöm a válaszodat, amelyben elismerted, hogy a szoclibek seggét nyalod a meleg szarig amióta az eszedet tudod.

citrix 2017.09.20. 13:36:40

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Kultúrált, intelligens válasz részedről amilyen egy igazi fideszes Orbán hívőtől illik. Barátom Te az illemet is az illemhelyen tanultad és megakadtál ezen a szinten. Nem baj ez, fideszesnek pont ilyen még jó leszel.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.09.20. 14:14:54

@citrix:

"Kultúrált, intelligens válasz részedről"

KultÚrált, az ám! :P

"Barátom Te az illemet is az illemhelyen tanultad"

Ne magadból indulj ki.

citrix 2017.09.20. 14:30:59

? nem értem de sebaj.

Void Bunkoid 2017.09.20. 14:59:09

@Tarlós elvtárs kutyaszaros városa: speciel az aranycsapat valóban aranycsapat volt, ám a nevüket nem vébéről kapták, ők OLIMPIÁN voltak aranyérmesek.

Kár, hogy az olimpiai sportok királya marhára nem a foci, hanem az atlétika, sőt, olimpiai focicsapatnak általában a tartalékos válogatott tartalékos válogatottját szokták elküldeni az országok. De mi megbüszkültünk erre 1952-ben, hogy a legjobbjaink az olimpián el tudták verni a botlábúakat.

Utána jött a vébé, ahol ja, csak ezüst jutott, mert akárhogyan erőlködtünk már akkor is, a focivébé az egy olyan valami, amit a németek nyernek meg. Ez már így volt 63 éve is.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2017.09.20. 15:01:41

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Értem, nagyon köszönöm a választ.Aszittem, hogy ez inkább csak olyan polgárpukkasztó vicceskedés, de ezexerint nem. Minden jót! :-)

2017.09.20. 15:25:56

@citrix: kulturált... a kultúrált az a mélymagyar hejjeschiráss.

2017.09.20. 15:26:50

@Kovacs Nocraft Jozsefne: no igen, ilyenkor derül ki, hogy a látszat ellenére pont olyan seggfej vagy, mint az összes fideSSes.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.09.20. 15:47:45

@hullajelölt88:

"pont olyan seggfej vagy, mint az összes fideSSes."

Folytasd, nem hiszem el, hogy máris kimerült a szókincsed.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.09.20. 17:18:04

@hullajelölt88:

Olyan jól fizet a Gyurcsány, amiért a faszát szopod?

citrix 2017.09.21. 07:02:21

@hullajelölt88: :-) Nagyon tudsz, a CÖF-ben a helyed kétségem nincs róla.

2017.09.21. 11:19:54

@Kovacs Nocraft Jozsefne: no igen, ilyen az amikor a takonygerincű fotelnáciból kibújik a valódi énje. Igaz, travi? Apropó, a testvérek tudják, hogy buzi vagy? :D

2017.09.21. 11:21:16

@citrix: mi az anyád bajod van? Segítettem te nyilas-szökevény, hogy mit kritizált az a másik barom, mert olyan segghülye vagy, hogy ennyit sem értettél belőle.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.09.21. 11:24:27

@hullajelölt88:

Nocsak, testvéreid is vannak? Sajnálom szegényeket, mert az ember nem választhatja meg a testvéreit, és nagyon ciki lehet nekik, hogy olyan testvérük van, mint te.

citrix 2017.09.21. 11:34:46

@hullajelölt88: Még egy kicsit mutass magadból, van stílusod ami illik a fidesz gyűlöletkampányába.

citrix 2017.09.21. 11:47:46

@hullajelölt88: Ha lehet egy kérés, cizelláltabban fogalmazd meg amit leírsz mert a fenti modortalan stílusodba még Bencsik András is belepirulna :-)

2017.09.21. 16:42:51

@hullajelölt88: látod, így jár, aki segíteni akar, aki szét akarja választani a küzdő feleket, azt verik meg mindkét oldalról! :DDD

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2017.10.29. 12:53:08

A magyar labdarúgásra nyomni kéne egy resete gombot, mihaszna szerencsétlenek topognak a gyepen, semmi sem motiválja őket hogy jobban hajtsanak, mert tudják elég ez a pénz amit itt megkeresnek, az otp liga meg olyan fostaliga hogy esélyük nincs jobb ligákban játszani.
TAO pénzek is csak a mutyitól bűzlenek, utánpótlás kuka.
Ha leszerződtetnék Murinnyót akkor se jutnánk ki soha, mert motivációval nem hinném hogy sokat érnének el, fejlődni kéne picit, megtanulni a labdát kezelni, az hogy a labda zavarja szegényt mert elbotlik benne, és hogy a kapu előtt taccsra vágja nem túl bíztató dolgok.
Az tiszta sor hogy Vitya nem a foci miatt építette a stadionokat, azt a rengeteg betont mibe öntötte volna , a hajunkba ? :P
Hazard , Keane és a többiek kitermelik az árukat, mezeladás, BL szereplések, jegyeladás stb....ezek a kis csótányok még azt sem tudják eléri hogy 1000 néző kitpogjon a csilivili stadionokba, még ha seggmelegítős ülőkék lennének se mennének többen.
süti beállítások módosítása