Van, akinek herótja van tőle. Van, aki megszállottan, Dzsingl Bell-lé torzulva készül rá. Van, akinek tök egészséges a viszonya vele. Én? Én tartok a karácsonytól. Nem attól, hogy a mama felhördül a hallatlan alulfogyasztást látva, hanem attól, hogy nem. Hogy a kutya nem vizeli le a karácsonyfát a felállítása utáni 2,5. percben és baszkurálja le a díszeket. Hogy ez nem egy rossz álom, hanem tényleg senkinek sem tűnne fel, ha odakozmálna a ponty, ha lenne, de nincs, mert minek. És attól tartok a legjobban, hogy ez az egész karácsonyosdi nagyszülőstül, bejgliilatostul és rénszarvasostul örökre elhúzott a szánon.
Volt egyszer, hol nem volt egy már-már olaszosan hangos család. Először az olaszos tűnt el, majd a hangos, végül a család. Maradt két, egy tízfokozatú megtörtség-skálán erős nyolcas szülő, meg hát, én. Már leginkább csak a nyomorunkon tudunk nevetni, abban is én vagyok a főkolompos a maximálisan ízetlen poénjaimmal. (Legendás eset, amikor két demenssel egy asztalnál ülve megkérdeztem őket, hogy "És mi a helyzet az Endrével?" - nem ismertek semmilyen Endrét, de legalább megkavartam az állóvizet, és a végére kiderült: ez az Endre egy igazi pernahajder. Ide jutottunk baszki.)
Az egyik manikűrös ismerősöm már szeptembertől karácsonyi dalokat hallgat (legszívesebben júliustól ezt tenné, de ennyi szociális érzék azért szorult a Michael Bublé-val csordultig tele lelkébe), aminek kiteszi a klienseit is. Volt, hogy az UV-lámpáján vágytam volna szétverni a tabletjét, amiből ezek szóltak, de valójában irigylem, mert várja, készül, örül (vagy Jóbarátok-Rachelösen műörül, majd becserél), aztán újabb 11,5 hónapig várja. És díszbe öltözteti a szívét.
Tülekednék én is a plázában az utolsó utáni napokban egy elfelejtett és sértődékeny családtag miatt, és egy teljes fazék ikrás halászlét belapátolnék, csak még egyszer sprézhetnék az ablakokra eldeformálódott műhó-angyalkákat. (Már a szagától is rosszul vagyok, úgyhogy részemről ez akkora áldozat lenne, mint a bibliai Ábrahámnak a fia feláldozása, ha nem nagyobb, az ikra miatt.) Ha van tehát kivel morognotok, mert ferde a csúcsdísz, és ha a templom helyett a spejzban imádkoztok a zsivajtól zsongó fejjel egy kis nyugalomért, egy pillanatra álljatok meg, és érezzétek át a karácsony lényegét, ami valahol pont a tökéletlen fa és a körülötte zajló gyerek Forma-1 futam. És jövőre kopogjatok be egy tálca aszimmetrikus kókuszkockával valakihez, akinek nincs kivel ünnepelnie.
Szóval idén, amikor az All I want for Christmas is you nem csak Mariah Carey hattyúdala, hanem #életem, arra jutottam, hogy Gergely pápához hasonlóan naptárreformot hajtok végre, és december 20. után azonnal 27-e jön ezentúl. Meg az újévpara, de az már egy másik bejegyzés témája.
