Nő vagyok, egyesek szerint még fiatal vagyok, ugyanezen egyesek szerint csinos is vagyok, beosztott is vagyok, a nyócker határán is lakom, mégis #menot. Ez a futótűzként terjedő mozgalom viszont elgondolkodtatott: lehet, hogy mégis me too? Hogy amikor a törzsfőnök az utcán visszakézből a fenekemre csapott, nem kellett volna röhögnöm kínomban? Hogy 15 évesen a szatír-sztorit el kellett volna mondanom a szüleimnek? Hogy a töritanárt a "Nem a hasam miatt nem férek el a széked mögött ;)" miatt felelősségre kellett volna vonatnom? Hogy a volt fiúmat elkullogás helyett képen kellett volna törölnöm, amikor azt mondta piásan, hogy semmit nem érek? Vagy az van, hogy én ezekre (már) immunisabb vagyok az átlagnál? Hogy én ennél keményebb csaj vagyok? Vagy kiváltságosabb? Esetleg hogy a tolerancia-küszöböm magassága miatt én vagyok a feminizmus szégyenfoltja?  

Mondok valami polgárpukkasztót: nagy görkori-fan vagyok, és a fülledt nyári estéken bizony rendszeresen megkapom az Üllői út éjszakai pillangóitól, hogy "Gurulj szuka!". Ha leállnék érvelni szukátlanságom mellett, biztosan pillangószárny-színű mokkákkal távoznék, azt látom tehát, hogy Magyarország tirpákiai részein ez nem nemfüggő, de persze fizikai és/vagy hatalmi fölényükből kifolyólag a hímek a jelenség címerállatai - csak éppen társadalmi csoportja válogatja, hogy orcátlan taperolás vagy tisztességtelen ajánlat formájában nyilvánul ez meg. Nem szeretném összemosni a kéretlen dörgölőzést, a durcás köpködést, a cukros nagybácsi zaklatásait és az oboázásért szerepálmokat osztogatást, de most egy nagy gennyedző össztársadalmi mételyként kezelem őket.

Azt hiszem valahogy úgy tekintek a fentiekben szenvedő - mi ettől, ők ebben, csak a magyar betegségfelfogás még nem vesz tudomást az elme kórságairól - férfiakra, mint a bibliai eltévedt bárányokra. És mint az anonim kommentelőkre: megértem a kioktatót, az egyenesen alázót meg az igazságérzetében megsértettet is, és próbálom minden megnyilvánulás mögött felfedezni a tragikus gyerekkor terheit máig cipelőt, a megbántottat, az agresszióra predesztináló miliőben nevelkedőt, a magányában megkeseredettet, a tanulás lehetőségének ajándékát meg nem kapót, valamint a személyes kudarcai miatt a nőket és a világot hibáztató. A szó szerint kézzel foghatóan bántalmazó az összes típus közül a legkevésbé mentegethető, de a tettei gyökerei attól még ugyanúgy a fentiek közt keresendők. Ez a cikk tehát nem felmentés, nem elbagatellizálás, nem áldozathibáztatás és nem szőnyeg alá söprésre biztatás, hanem egy felkiáltójel értük, tévúton járó férfiakért, az érdeketekben, az általuk okozott sebeket hordozó nők. Természetesen kivételt képeznek a megalomán p*csök: nekik a jogorvoslat lehetőségét nem megadva máglyán a helyük, ami körül mi táncolunk megvásárolhatatlan és bemocskolhatatlan nőiességünk transzában. Halljátok már a sámándobokat, ugye? #Metoo.

Kaptam egy pofont

Cseng a fülem, és benne

A te fröcsögő

Szavaid; nem bűn,

Hisz nem sújtott kezed, csak

Felvágott nyelved