Belecsapok a lecsóba: az a teóriám, hogy egy nő akkor szép, ha valaki (egy, de leginkább a férfi) annak látja. Sarkos nézet, tisztában vagyok vele, de mindig csak legyintettem erre az érezd-jól-magad-a-bőrödben-pasi-nélkül-is mantrára. Nem, ha senki sem csettint vagy füttyent (csendben, magában!, de azért a tekintete árulja el, mert sokszor nem veszem a lapot) nem fogom magam dögnek érezni. Egy darabig és egy bizonyos életkorig persze kiválóan el lehet lenni kapcsolat nélkül, sőt receptre írnék fel minden kodependens ismerősömnek néhány önálló-önfelfedező-önmegvalósító hónapot. Hovatovább jóestétszéphölgyes, ne adj’ Isten hellócicás visszacsatolások nélkül is el lehet evickélni (bár egy pasi mégiscsak jobb, mint se 'egy', se 'a'), mert az ember lánya hamvasan még remél és kivár, de aztán elkezdi kevésbé értékelni az azt-csinálok-amit-akarok báját, mert igenis vágyja azokat az édes terheket és kötöttségeket. Ahogy mostanában fogalmazni szoktam: én nem a non-stop nyünnyögést vizionálom (egymás képeinek szerizős kommentelgetése gyakorlatilag ugyanazon kanapéról - bázmeg, hát azt hiszed ebben a cukiskodásban merül ki egy párkapcsolat?), hanem vágyom győztesen kikászálódni ad hoc gödrökből, megküzdeni a törékeny egyensúly állapotáért, és dolgozni annak megtartásán. De csak magammal harcolok és azzal, hogy nem látom szépnek a tükörképemet, és ez uuuncsiii – számomra, ’egy’, ’a’ és minden pasi számára.

Amúgy mit jelent az, hogy szép? Ha olyan elemi erővel hat a nő valakire, hogy az a valaki lekicsinyíti/felnagyítja/meginstabjútizza azt a testrészét (rosszabb napokon -eit), ami objektíve esztétikailag kihívásokkal küszködik, és felfedeznivalót talál a kevésbé tankönyvi tulajdonságaiban. A kisugárzásnak eme elementáris hatását én is éreztem, például amikor egy nagyfülű, laposka mellkasú, gyomros (és néha másoknak gyomrosokat osztó) pasit láttam dögösebbnek még magánál Gerard Butlernél (!) is, mégis ha valaki fordítva találná azt mondani, hogy számára én vagyok a legszebb, megkongatnám a bullshit-vészharangot. Hogy mikor hinnék neki mégis? Ha nem hagyna el soha már, és nem csak betyárbecsületből, lustaságból vagy az egyedülléttől való félelem (hopp, lehet hogy ez csak női kórkép?) által vezérelve. Továbbá valaki akkor szép, ha azt, amit szerethetőnek tart magában, egy férfi is észre veszi - hogy hatodjára is menthetlenül meghatja a Marley meg én (és nyolcadszorra is együtt kiáltja Bruce Willis-szel, hogy „Győztünk, Grace!”), hogy egy napon belül képes hozni a vampot, görkoris Cindy-t és a csigaházába visszahúzódó kismacskát (hogy ezzel a cukker képzavarral éljek), vagy hogy csapkodásig bele tud lendülni egy témába és hisztérikus nevetésbe tudja magát hergelni egy beszélő szurikátát látva. Ha ez nincs meg, akkor elpocsékoltnak, vagy ami rosszabb: túlértékeltnek fogja mindezeket érezni, és elkezdi bezárni a kapukat, amiknek a döngetésébe pedig a legtöbb férfi hamar beleun. A szexisségről minden várakozás ellenére külön nem ejtek szót, mert az kétélű fegyver, vagy három: vagy kurvás vagy és kész, vagy megközelíthetetlen, vagy esetlegmaybeperhaps szimplán csinos, de az nagyon maybe.

Elmondhatatlanul irigylem azt, aki szembe megy az általam létezőnek vélt árral, belenéz a tükörbe és azt mondja, hogy "Ejha, tiptop vagy kisanyám", és emelt fővel vonul az utcán - én sokszor lehajtottal, és örömest magamévá tenném Harry Pé láthatatlanná tevő köpenyét; amikor meg valami rejtélyes oknál fogva mégis (ál)magabiztosan lejtek végig a Halleren, akkor hazaérve, konstatálván hogy csak a(z egyébként burjánzó!) növényeim várnak... Szemléltetem: az őrjítően csábos, de őrjítően fájni tudó tűsarkút lerúgva papucsba bújtatod a feleslegesen nagy műgonddal franciára lakkozott lábkörmeidet (nem precíziós ecsettel mindössze 50 perc és néhány kurvaanyád), amikre ha rápillantasz otthon egyedül, értelmet nyer a 'sok hűhó semmiért' kifejezés. Majd elkezdesz bőgni, és ott és akkor még annak sem tudsz örülni, hogy nincs minek elkenődnie mert műpilláid vannak (a gyengébbek és a férfiak kedvéért /nagy a közös metszet.../: azok nem igényelnek szempillaspirált, ami a pandaszemeket okozza - na azokat viszont biztos ismerik ők is).

Lehet-e úgy élni, hogy ennyire szomjazzuk a jó szót, hogy ennyire függünk a másik nem (hiszen amikor a csajok/szülők dicsérnek, az a víz felszínén tart, de attól még SOS) feedback-jétől? Igen, de nem érdemes, úgyhogy... Kőművesdekoltázs ide vagy oda, ide azzal a füttykoncerttel.