Divat: van szoknyahossz-, frizura- vagy éppen autókárpitszín-divat, és újabban a társas interakcióknak is vannak divathullámai. Ami ruhafronton mostanában mondjuk a meki-utánzással polgárt pukkasztó Moschino (mintha annyira értenék hozzá), az párkapcsolati színtéren az ún. barátság extrákkal. Illetve egy, minden összekutyulására alkalmas extrával.
Vannak egy férfi-nő barátságnak – az egyszerűség kedvéért fogadjuk most el létezőnek ezt a fogalmat, de szentelek majd ennek egy külön posztot valamikor – szériatartozékai, meg van ez a tuning-dolog… Ez az én srácom barát volt, aki karban nem tartott (nagyon ritkán volt csak olyanja, és én sem erőltettem), csak karbantartott, pont annyira hogy ne rozsdásodjak be. Mivel legtöbbször a "Na, akkor mára legalább le lesz tudva a sport" felkiáltással álltam neki, és csak azért húztam az egész liezont hosszúra, hogy ne kelljen még pl. futással ráhúznom (az b*szott volna be ha nyomunk egy quickie-t, aztán mehetek még a Margitszigetre), nem állítanám, hogy betöltötte ez a viszony a lexikon szerinti funkcióját. Ki merem jelenteni, hogy ilyen kapcsolat létezhet beleszeretősdi nélkül, de hogy ez igaz-e akkor, ha jó a szex, arról már nem merek nyilatkozni, illetve nem tudok :D Pedig rajta egyáltalán nem múlt, úgyhogy mindig meg is érdemelt egy (ünnepnapokon kettő, de volt hogy átestem a ló túlsó oldalára hárommal) olyan Mikroorga(ni)zmusok-beli nagyonríöl óóó-t. Szégyellem-e? Se azt, hogy volt ilyen emberkém, mert sokkal inkább voltunk mi mozis-főzős-szakmázós társak mint egymásra szoruló ösztönlények; se azt, hogy hazudtam neki. Ő úgy fog ránk visszaemlékezni, hogy azt hiszi, minden klappolt - ugyan nem kell őt félteni önbizalom-ügyileg, mégsem tettem volna ki az igazságnak, mert az fáj. Ugyan miért tartott volna ki mellettem akkor? Hiszen pont az egész intézmény lényege, a kölcsönös öröm veszett volna el – azaz veszett is, de én megkaptam az övét, ő megkapta az én illúziómat, úgyhogy szinte kvittek voltunk... Így viszont tökátlagos vasárnap estéken csak egy üzenetet kellett elküldenünk a másiknak (ő többször udvariaskodott egy mizus felvezetéssel, én általában in medias res megadtam az időpontot és az aznapi menüt fehérneműszín- és fazon formájában), és már ott is termettünk az ágyban. De meglepően sokszor csak programoztunk, ami miatt mindig is biztos leszek benne, hogy megvolt az a fajta tisztelet, és mondjuk ki: szeretet a részéről, ami miatt sosem éreztem magam pusztán egy lélegző segédeszköznek. Becsültem benne, hogy akárhol voltunk, hezitálás nélküli szájrapuszival búcsúzott el, ami nekem segített abban, hogy még nőszámba vettnek érezzem magam annyi év fel nem vállaltság közepette. Mármint bele ne keveredjünk itten: nem tőle vártam volna az együttöregszünkmeget (nem ez lesz a sztori csattanója, azt meghagyom Justin Timberlake-éknek az erről szóló filmben), hanem a többi jött-menttől, de ugye a nevükben is benne van: jöttek, oszt’ mentek – ő legalább elment, aztán jött újra.
Hogy megosztottuk-e egymással, ha éppen alakult valaki nem fuckbuddy-nak ígérkező? (Mondom én, divat, a maga fantáziadús elnevezéseivel – lásd még dugulás-elhárító és társai.) Legtöbbször inkább csak jelzésértékűen eltünedeztünk és finoman visszautasítgattuk egymást, de mivel nem állt fenn a veszélye egyikünk közeljövőbeni mígaharangelnemválasztjának sem, hamar újra ott találtuk magunkat a lakásomban, poszt-koitális tevékenység közben: hagymát aprítva, filmet analizálva (hümmöghetsz, de nem úgy), karácsonyi ajándékot bontogatva. Vagy éppen én a lefulladt autóban, az ő bikakábelére várva, mert a magától értetődő egymás segítségére sietés is benne volt ebben a csomagocskában. Hát ilyen korrekt és bensőséges volt a mi viszonyunk – ez a meggyőződésem kiáll minden majdani mocskolódó kommentet, úgyhogy kár a gőzért. Volt olyan grállovag, hogy beígért két szép kisfiút vészhelyzet esetére pár év múlvára (én meg neki a házisárkány-mentességet), de remélem egyszer, már nem egyedül összefutunk majd az utcán, és kedélyesen elcsevegve, a titkunkat a párjainknak nem mindenáron felfedve örülünk majd, hogy mégsem ítéltettünk arra, hogy olyan emberrel töltsük az értékes időnket, aki csak barát, márpedig mi valami extrára vágytunk volna.
