A kommentelés pszichológiája

2017. december 28. - The but(t) girl

9986523_d472b2daf5c2d05ccc0da8d8e358057a_wm.jpg_760x505

         Meggyőződésem, hogy a cenzúrázatlan kommentelés megengedése az egyik oka annak, hogy Magyarország utcái nem változtak még a Walking Dead forgatási helyszínévé, csak nálunk nem zombik, hanem überfrusztráltak bolyonganának és borogatnának. De ez is fertőző, csak ez egymás agyának felcseszése útján, önkontroll hiányában terjed. Itt van néhány zomb... akarom mondani kommentelőtípus, akikbe, vagy akik hibridjeibe szerintem minden valamire való hobbifrikász belefutott már:

·         A kényszeres: Szinte mindig anonim, illetve rosszabb, mert gagyi szóvicc vagy videójáték-karakter nickname mögé bújva nyomul. Különös ismertetője, hogy csont (és gondolkodás) nélkül lekurváz, és ha picit utána nézel a kilétének azt látod, hogy a blogjának mérlege 0 poszt és 1941 hozzászólás. Persze nem egészen ennyi témához szól hozzá, mert egyazon topikon belül is több vitába keveredik – néha önmagával is –, de még így is félelmetes, mennyi időt tölt vitriolos vaktölténnyel való lövöldözéssel. Ha egyszer megtalált, visszatér egy későbbi posztodhoz is, hogy nehogy hiányolni kezdd.

·         A monnyonle: Ha azt mondod, hogy jobban szereted a kakaós csigát, mint a túrós batyut, azt mondja mocskoskomcsik. Hogy mivan?! Ő is előszeretettel vitázik egy másik Monnyole-vel vagy Kényszeressel, természetesen szakirányú végzettség nélkül, és természetesen mindig igaza van. Szerintem kihalásos alapon működnek: agyvérzést kapnak minden harmadik heves szópárbaj után, de máris helyükbe lép a klón, hogy folytassa a végeláthatatlan harcot.

·         A meredeken asszociáló: Egyszer egy írásomban kinevettem a férfiakat, akik annyira nem figyelnek a részletekre, hogy indokolatlan tárgyakat hagynak a csajozósnak szánt fotók hátterében. Egy vasalós életképet hoztam fel példának, mire a kedves kommentelő duó odáig hergelte egymást, hogy elkezdtek merezekamainők-özni, akik még egy fakanáltól is megijednek. (Erről most eszembe jutott a régi olcsó poén a fak análról - hejj azok a kilencvenes évek, amikor még nem voltak olyan gondjaink, mint a kommentháborúk. Illetve nem olyan gondjaink voltak.). Nem, mi tőletek, üzeneteket rosszul dekódolóktól ijedünk meg.

·         A 'Pfff' meg a 'pontpontpont': Úgy megkérném, hogy fejtse ki bővebben, bár ezzel csak magamra zúdítanám a haragját, mert ő az, aki csak kijelentő módban tud kommunikálni, hiszen neki nem véleménye van, hanem teljeskörű rálátása a dolgokra. Azokra is, amiket csak te éltél át. Úgyhogy inkább leokézod magadban.

·         A hímsoviniszta/fenimizmust túltoló: Nem kívánok beállni az utóbbiak táborába, de az előbbiből én többet látok. Erősebbnek hallom például azokat a hangokat, akik válogatás nélkül aranyásóznak, mint akik sumákhülyegyerekeznek, és sokkal megátalkodottabbnak gondolják a nyilatkozó férfiak a szóban forgó nőket, mint fordítva. Hogy ez statisztikai hiba vagy a valóság, nem tudom.

·         A humorherold. Se: Véresen komolyan vesz minden mondatot, és oké, hogy a humor jellege és tartalma a társadalmi viszonyok hű tükröződése, de néha, csak néha meg kellene engedni magunknak azt a luxust, hogy szimplán röhögünk egyet. Magunkon és egymáson.

A bejegyzés trackback címe:

https://thebuttgirl.blog.hu/api/trackback/id/tr4913529609

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.