10 jel, hogy (majdnem) megértél az anyaságra

2017. október 12. - The but(t) girl

1.     Ha nagyon erősen koncentrálsz, már el tudod képzelni, hogy egy bundátlan, nem Buksi vagy Cirmi nevű bébilényre is tudj áhítattal nézni

2.     A keze, a fogai és a cipője után azonnal a vezetéknevét csekkolod a srácnak, és ha az nem y-ra végződik vagy Szent-tel kezdődik, a többi paramétert extra szőrösszívűen pontozod, elvégre ha már a leendő gyerekednek prosztó családnévvel kell élnie, legalább első osztályú géneket örököljön

3.     Próbálod beleképzelni magad a szituba, hogy a gyereked összenyálazza, mi több kisajátítja az egyik plüssödet, és ugyan kiver a víz, de talán már nem dugnád el őket előle/tépnéd ki a kezéből (persze ha szétszaggatna egyet is, nem kapna aznap enni)

4.     Már a játékbolt kirakata előtt is megállsz tűnődve, nem csak a Zaráé előtt, a Zarában pedig megnézed a minipufidzsekik árcéduláját is (azt most hagyjuk hogy mekkorát koppan az állad)

5.     Elkezded vitaminokkal és nyomelemekkel tömködni a szüleidet, hogy minél tovább részt vehessenek majd az unokáik életében (ergo átpasszolhasd a pelusost ha már az agyérgörcs kerülget)

6.     Találsz egy számodra idegen Csipkerózsikás fémdobozt a régi szobádban, amiben anyukád elkezdte gyűjteni az unokájának szánt ruhácskákat, és ettől nem mész a falnak, csak egy kicsit; valamint ugyanő minden Penny-pénztárost megveszteget, hogy plusz matricákhoz jusson és minden zöldség-plüsst beszerezzen a gyereknek - innentől lásd a 3. napirendi pontot, csak most a befőtt teszi el a nagymamát

7.     Babanevek... A vezetéknév-mizériát feljebb olvashattátok ugye; sok szempontot figyelembe veszel (még nagy duzzogva a gyerek érdekeit is), van A-terv, B, ha akadékoskodik az apa C, de ajánlod neki hogy ne

8.     Eljutottál naaaagy nehezen arra a szintre, hogy végülis mindegy a gyerkőc neme - fiú legyen ha egy mód van rá, de tulajdonképpen mindegy

9.     Ha a dögös hazai celebanyuka is (anya)tigriscsíkos lett szülés után minden óvintézkedés ellenére és mégsem hagyta el a férje, akkor úgy döntesz, hogy majd amikor itt az ideje, te is megengedheted magadnak ezt a luxust

10.   Elfogadod, hogy sosem állsz majd rá igazán készen, megbocsátod magadnak, hogy még most is forgatod a szemed ha az étteremben a cordon bleu-dhöz gyerekbömbölés a köret, és úgy vagy vele, hogy jöjjön aminek jönnie kell

Jönni is fog, még több is mint aminek kell, de hát te akartad ;)

A bejegyzés trackback címe:

https://thebuttgirl.blog.hu/api/trackback/id/tr2712957959

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.