A portugál

2017. február 20. - The but(t) girl

         Szerintem felesleges is taglalnom a sztorit, a hozzám hasonló multinál dolgozó, előtte Pesten egyetemre járó, nyelveket beszélő mérsékelten bányarém csajok nagy része biztos picsogott már hasonló miatt: vonzó külföldi pasi, így bella-úgy bella, borozások és pillarebegtetések (mármint részéről), miattad maradok/költözöm, aztán lóf*sz esti fénynél. Pedig amúgy a szó szoros értelmében az enyém nem is b*szott át! Ő tényleg azt hitte, hogy korrekt volt, mert egy elkényeztetett kis fruskafiúverziója, akivel literally soha semmi drámai nem történt semmilyen fronton, nemhogy egy hölgyemény arra vetemedett volna hogy nem lesz az övé, vagy uram bocsá’ elhagyja. És főleg azért nem lehet klasszikus átcseszésről beszélni, mert... tudtam, hogy várja otthon valaki (tudom-tudom, kíméljük meg egymást a szentbeszédtől). Jó, azért gyorsan összefoglalom: későn jöttünk rá hogy kellenénk egymásnak, már eldöntötte hogy hazaköltözik, tök okés (tényleg, támogattam, hisz’ magam is lokálpatrióta volnék), könnyes elbocsátó szép üzenet Ferihegyen, egy gyönyörű sosemfelejtelekel-sms landoláskor, éééés utána b*szódott el minden: belecsapott a villám a szentembe pár hét után, hogy neki márpedig én, és visszajön, és örökkönörökké. Én persze szkeptikus voltam, de ő csak tolta és tolta, még meg is sértődött hogy miért nem hiszek neki és benne, aztán persze mi lett, na mi lett? Eljött a szülinapomra (emlékezzünk: november), megerősítve érezte magát abban hogy ezt akarja, majd hopp, pár nap múlva elkezdett hátrálni, és azóta (2,5 éve) is költözik meg jön. Ennyike. És rá valamiért még a karma szabályai sem vonatkoznak, biztos vagyok benne ugyanis, hogy az élet nem fogja megleckéztetni, és sosem fogja egy csaj sem faképnél hagyni (pláne mert valószínű már a jelenlegi-mindigisvolt nőjének jut az az örökkönörökké, aki persze semmit sem tud rólam, háháá).

         Volt egy pillanat (oké, nap(ok)), amikor kiváló és kivitelezhető ötletnek tűnt, hogy amikor legközelebb Magyarországra látogat az ágyhoz kötözöm Ádám-kosztümben, mellé helyezek gusztusosan egy aznapi Blikket, és upsz, véletlenül lefényképezem, majd a kapálózó félisten szeme láttára szintén véletlenül elküldöm a csajszinak a fotót, hadd rakja össze a puzzle-t. (Ja nem mondtam? A mai napig rendszeresen ír, nosztalgiázik és évente kétszer visszalátogat, úgyhogy nem lett volna nagy kihívás.) És az az ijesztő, hogy ehhez nekem nem kell agyalnom, mert ezek nekem csak úgy komplett forgatókönyvként kipattannak a fejemből. Skorpió, na, nincs mit szépíteni. De aztán fene tudja, felülkerekedett bennem az, hogy hátha mégis meggondolja magát a karma, és odapörköl egyet helyettem. Meg az, basszameg, hogy mégsem vagyok vérbeli Skorpió, mert megbocsátok és szeretek és hasonló sületlenségek.

         Mi a mai tanulság, hölgyeim? A huszonéves (és szégyen szemre a harmincasok is) külföldi férfiak azért jönnek Budapestre huzamosabb időre, hogy A, minden héten más csajszit vigyenek haza a Morrison’s-ból; B, behülyítsenek egyet, oszt’ jól faképnél hagyják, és tovaszálljanak – haza az ottani nőhöz, vagy vissza a Morrison’s-ba. Csak megnyomorítják az ember hiszékeny, mediterrán-delíriumban élő lányát lelkileg! MENEKÜLJETEK!

Ui.: Ezek csak egy megbántott és elhagyott nő butuskán általánosító sérelmei. Tapasztaljatok csak, nyitott szemmel és nyitott szívvel járjatok, és ne diszkrimináljátok se a külföldieket, se a magyarokat, mert egyik sem jobb a deákné vásznánál. ’Csupán’ férfiak. De mi meg nők, úgyhogy mi csak kussoljunk.

A bejegyzés trackback címe:

https://thebuttgirl.blog.hu/api/trackback/id/tr7612275487

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.