D. A kettő közül az egyik, akiért öltem volna (Skorpió: “Önfeláldozásra is képes a szeretett személyért”, hátööegen). A történetünk számokban: nettó (ergo Facebook-os “kapcsolatban”-nal számolva, húú de tútáüzöndtvelv) 7 hónapot voltunk együtt, addig bírta. Bruttó? Ja az egy-két hónap híján 5 év. Utolsó együtt töltött este: kb. tegnap. Megbánt esték száma: zéró. (Nem Helen Fielding írta ilyen stílusban a Bridget Jones naplóját? Ha igen, ez a fel- és beismerés mentesít a plágium vádja alól? Tudnom kellene, de ebből pont megbuktam a jogon. Mondjuk másból is, mégpedig az élet iskolájában, de hát evvan.) Felejthetetlen pillanatok száma: konvergál a végtelenhez. Alapvetően rendületlenül hiszem, hogy minden úgy történik, ahogy neki azt kell, lábjegyzetben azért megemlítve, hogy timing is a bitch. Ő is, ez az egész is úgy volt jó, ahogy volt. Volt… Azért ebben van egy kis csúsztatás :) Ez az elteszem-egy-dobozkában-az-őt-megillető-polcra feladat sosem ment nekem, mert titokban mindig rájártam és bele-belecsempésztem dolgokat a dobozba, vagy csak elkábítottam magam a benne talált hallucinogén élményfoszlányokkal, de most már tényleg illene lezárni. Mert ha ennyi idő után nem azzal hív fel, hogy megpusztul nélkülem, hanem hogy szakított az X. lánnyal (szebb, fiatalabb és butább – én figyelmeztettelek) és találkozzunk csak úgy, mert épp nincs börtönbe zárva sas lelke, akkor megette a fene. Pedig nem a tökéletl… csodás testemet akarja ilyenkor, hanem bújni, as if there was no tomorrow, de aztán persze mégis. De nem haragszom rá, ahogy senki másra sem, mert ők nem szándékosan bántanak (bezzeg a nők, pfejj), mert… ők jók. A jólelkű emberekre buktam amúgy mindig is, meg az apai félárvákra, de ez már mélypszichológia.
Na szóval ezen a legutóbbi (legutolsó?) estén az volt a végszó, hogy úgyis csak a szép marad meg. És ez, meg a búcsú-homlokpuszi… elég. (Intermezzo: valahol olvastam egyszer, hogy három féle puszi bír jelentősséggel: a hát-, a homlok- és a kézcsók – abszolút agree.) Az emlékek pedig, unlike kb. minden más, örökké tartanak. Nagy kegy az agynak az a tulajdonsága, hogy ha nem is törli, de elmaszatolja a rosszat, az viszont sz*pás, hogy a jóval meg kísért. De, ahogy azt valaki - aki nem volt olyan fontos mint D., de remek ember volt, és bánom hogy gané módon bántam vele - megállapította annak idején: Isten X-re játszik.
