A névadás, és ami mögötte van

2016. december 07. - The but(t) girl

 

            Első téma: a blog címe. But – butt, életem szópoénja (szopó-én-ja... ma sziporkázom). Meg életem másik drámája. Még nem említettem a harmadik fontos paraméteremet az életkorom és a horoszkópom mellett: a családi állapotomat, ami az özvegy és a paprikáskrumpli között van valahol. A miértet úgy igazán soha nem mondta ki semelyik pasi, illetve legyünk pontosak: nem tudták megfogalmazni (netán kíméletből nem akarták?). A szöveg mindig ugyanaz volt: nagyon klassz csaj vagy, DE… és itt elkezdtek motyogni. Hadd tippeljek: “… de nem akarok kapcsolatot” (fordítás: dehogyisnem, cica, csak te nem döbbentettél erre rá, bezzeg az utánad következő fiatalabb, szebb és sötétebb lányka); “… de visszamegyek a volt nőmhöz” (= mindig is tudtam hogy ő kell, csak ő akkor még nem akart visszatáncolni, én meg untam a jobb markomat); “… de még ki akarom élni magam” (33 évesen, hogyne, hisz’ mire jók a húszas évek, hát bravó); “… de az álmoskönyv szerint nem jelentesz jót” (oké, ebbe speciel nem tudok belekötni). Valamit ki szeretnék hangsúlyozni már a legelején: soha nem ejtettem ki a számon, hogy ‘azokaköcsögszemétpasik’, és nem is fogom. Bőven van önkritikám (lásd alább), és azt vallom, hogy nekünk nőknek nagyobb a felelősségünk abban, hogy ott tartunk, ahol kapcsolat-wise: elhidegülés, állandó feszkó, kierőszakolt házasság/gyerek satöbbi. Mégis, ebből már kurvára elég. Nem kérem, hogy holnapután jegyezz el egy brillgyűrűvel (meg is csapkodnálak ha annyit költenél rá, vegyél inkább egy automatából egy Minnie Mouse-osat, vagy ha minden kötél szakad egy Frozen-eset csak gondold komolyan, és ne kényszer hatására cselekedj – mea culpa: jogot tanultam, szakmai ártalom a megfogalmazás), de nem fogom azt kamuzni, hogy peersze, legyünk fuckbuddy-k, mert köszönöm, az a korszakom már pipa, és ha neked még nem, semmi gond, csak ne nekem kelljen hozzá asszisztálnom. Ha ettől megijedsz, akkor sorriez, de (életemben először, mert ha 30 akkor öntudatra ébredés és görlpáuör) nem fogok bocsánatot kérni, hanem megölellek, azt kívánom hogy találd majd meg az utad, és békében elválunk, de ne húzzuk egymás idejét. Mert nekem olyan már… nem nagyon van. Sajnos úgy hozta az élet, hogy a családom a szüleimre redukálódott, ezért szeretnék egy sajátot alapítani és a nulláról felépíteni, ami persze nem a te problémád, de ez vagyok én. Egyszer egy szakember, amikor azt mondtam neki, hogy kevésnek érzem magam, visszakérdezett: nem soknak? Nem attól félek, hogy túl nagy a “batyum”? És hűbazmeg de!! Végre egy másfajta “de”. Úgyhogy feladat námbör wán: a butt-tyut letenni és tovább menni, de azért látótávolságon belül hagyni, hogy igenis lássák és eldönthessék, kell-e ez a kombó, vagy keresnek valakit egy borítéktáskával, aki lehet (sőt valószínű) hogy szebb és nem olyan ráncos a homloka, de nem is lesz olyan hálás azért, hogy (ha…) maradsz.

A bejegyzés trackback címe:

https://thebuttgirl.blog.hu/api/trackback/id/tr6012029967

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.