The but(t) girl

10 dolog, amit nem gondoltál volna 30 előtt

2018. november 12. - The but(t) girl

  • Tényleg ráncosodsz, a rohattéletbe! Mégsem arról van szó, hogy a Lancome galád módon belőled akar osztalékot növelni, hanem egy valós, eget rengető problémára akarnak megoldást találni. Csak jelzem: még nem sikerült. 
  • Örömmel tölt el rózsaszín vágódeszkát venni lila nyelű késsel, hozzá színvilágban passzoló edényfogóval, és mélységesen átérzed azt a 9gag-es poént, miszerint onnan tudod hogy felnőttél, hogy feldob egy frissen csatasorba állított ropogós mosogatószivacs.
  • ÚGY veszed ki a pendrive-ot, és külső vinyóra költesz tech-analfabéta nőként is. Felnőtt mode-ba kapcsoltál, na.
  • Egyszerűen akárhány sorozatba kóstoltál bele a húszas éveid alatt, semmi nem tudta überelni a Jóbarátokat, és ezt büszkén vállalod minden Sansa Starkba szerelmes és Suits-fanatikus barátod előtt. Szakításban voltunk 4eva!
  • Te, a százméteres tűsarkús Stiletto Run-győztes is eljutsz oda, hogy ugyan magassarkúban indulsz el munkába, a táskádba süllyesztesz egy pótbalerinát. Vállalni azért azt még nem vállalod, hogy eleve lohasztóan unalmas laposban tárgyald végig a napot az egészen véletlenül hímnemű nagykutyákkal - azt majd talán a 35 hozza el.
  • Tényleg beülsz egyedül egy filmre, ha épp nincs pasid. És igenis közepes popcorn-t kérsz. És kibírod bőgés nélkül a tudatot, hogy magányosan mozizol. És még majdnem élvezed is.
  • Nyugdíjalap.
  • Képes leszel újabb illatos mécses, plüssbrokkoli, vagy extrém esetben mindkettő nélkül távozni az IKEA-ból, mert helyettük a 2. pont konyhai kiegészítőit veszed meg.
  • Az ‘a 40 az új 30’-típusú lózungokat kezded a magadévá tenni, és kezdesz azonosulni az Üvegtigrisben kántáló öreggel, aki mindig azzal jön, hogy ‘fiatalság, bolondság’
  • Végül pedig rájössz, hogy túlélsz mindent. Szerelmet, motivációs mélyrepülést, családi melodrámát, újabb szerelmet, mindent mindent.

A bejegyzés trackback címe:

https://thebuttgirl.blog.hu/api/trackback/id/tr1814367311

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

KolompárRómeó 2018.11.12. 19:35:24

Én kérek elnézést, hogy elolvastam.

Dread Naughty 2018.11.12. 19:39:33

11. Aztán rájössz, hogy a női magazinok végighazudták az elmúlt 40 évet és a neked járó szupipashee járni ugyan talán jár, de nem jut, viszont amikor már lejjebb adnád az igényeket, kiderül, hogy a gyereket akaró férfiak meg valami fura perverziótól vezérelve a fiatal, feszes, egészséges nőkben gondolkodnak.

A nép fia 2018.11.13. 07:09:44

Aki azt írja, hogy "felnőtt mode-ba", így, hogy MODE-BA .... az még nem kapcsolt felnőtt mode-ba, hanem kényszeresen kapaszkodik a képzelt fiatalos trendiség illúziójába.

dr. mesterséges színezék 2018.11.13. 08:18:46

Kimaradt, hogy egyre több kolleginával kezdesz egyetérteni abban, hogy az ezotéria az egyetlen valamirevaló tudomány, minden más humbug, és aki ezt nem érti, az legfeljebb egy szánakozó mosolyt érdemel... a pasik pedig nem értik... - azon Mesterek és jósok és látók kivételével, akik a felvilágosult kolleginákból (és rövidesen belőled is) élnek.

Nagy Anita Sv 2018.11.13. 11:19:39

@Dread Naughty: 40 eves pasinak jó esetben van màr gyermeke.

Dread Naughty 2018.11.13. 18:04:05

@Nagy Anita Sv: Ez így van, de tudod az Waw(Women are wonderful)-generáció női hatalmas tehetséggel rendelkeznek, hogy bármihez megtalálják az önigazolásukat. Akkor sem adnának le az igényekből, ha az életük múlna rajta, és mindig képesek megmagyarázni azt, hogy miért nem lehetőség számukra az, hogy lejjebb adjanak.
A 40 évesen gyerekre vágyó nő el fogja tudni képzelni, hogy lesz olyan 45-50 éves, normális, humoros, magas, izmos, pénzes férfi, akinek addig nem lett gyereke(pedig hú de nagyon szeretne) és ezt valamiért épp vele, a 40+ nővel képzeli el...
Erről az álomról ugyanúgy nem fognak lemondani, ahogy 15-25-35 évesen, az akkori álmukról sem mondtak le és lám, milyen messze jutottak vele.

Sajnos nincs ma senki a társasalomban, ami a nőket szembesítené vele, hogy nem annyira nagy császárok, mint amennyire a Cosmo és a She.hu beadta nekik, így persze soha nem lehet normális az önképük. Minden csalódás bele lesz kódolva a hozzáállásukba és persze mindenért a férfiakat lehet majd vádolni.
Pl a fasz fog STEM-területen tanulni, ha elmondhatod majd egy szaros amerikanisztika/kommunikáció/szociológia szakkal is, hogy te már diplomásos vagy, majd az alacsony fizu matt a gonosz patriarchátust kell megvádolni...
süti beállítások módosítása